Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Ti mit válaszolnátok egy...

Ti mit válaszolnátok egy ilyen levélre, amit a volt barátotok írt nektek? (A levél szövege alább olvasható. )

Figyelt kérdés

Kedves Balázs!


Kérlek olvasd végig a soraimat.

Tudod én kezdettől fogva úgy tekintettem rád, mint egy okos és rokonszenves fiatalemberre. Ahogy telt-múlt az idő, a sok beszélgetés során úgy éreztem barátok lettünk, ekként is kezeltelek. Szinte mindent elmondtam magamról, olyan dolgokat is, amiket korábban soha senki másnak. Amikor hívtál, mindig szívesen mentem veled, sokszor akkor is, amikor nem szóltál, facebook-on is gyakran rádírtam. Ezekből nyilván úgy érezhetted, hogy rád akaszkodtam, de ezt a benti balhéig felém sohasem jelezted. Ha korábban szóltál volna, talán könnyebben vissza tudtam volna venni ezekből a dolgokból. Aztán jött szeptember 29-e, amikor jószándékkal e-mailben figyelmeztettél arra, hogy a fogik rólam miket beszélnek. Sajnos elveszítettem a fejem, és valóban olyat tettem, mit nem kellett volna. Bár nem szándékosan sodortalak bajba, de ebből neked is károd származott, amit elismerek, és nagyon sajnálok. Többször is a bocsánatodat kértem, és valóban szerettem volna jóvá tenni a történteket úgy, hogy elindulok a változás útján. Ezután egy zavaros időszak következett az életemben: a főnökeim előtt kellett magyarázkodnom, így megalázva még soha nem éreztem magam 15 éves pályafutásom alatt, a közösség kiközösítése a tetőfokára hágott, ekkor a kilépés is komolyan megfordult a fejemben, aztán jött a hír, hogy megszűnik a munkánk, a jövőt tekintve a teljes bizonytalanság időszakába kerültem. Nagy szükségem lett volt rá, hogy találkozzunk és meghallgass. Köztünk is talán rendeződhetett volna sokminden, ha egy rövid időt személyes beszélgetéssel töltünk. Sajnos Te az elhatárolódás útját választottad. A gyűjtőbe nem mehettem ki, mert az osztályvezető kitiltott onnan, a szobámba ezután talán három esetet kivéve, már nem jöttél be, amikor hívtalak hogy ebédnél menjünk ki, nem jöttél, munka után sem találkozhattam veled, sörözésre hiába hívtalak. Ezek miatt is írtam rád gyakran facebook-on, mert úgy éreztem, hogy fokozatosan elveszítelek. A legjobban az fájt, amikor tiltakoztál amiatt, hogy megvártalak a villamosmegállónál, mert úgymond "ráderőltettem" magam. Pedig én csak látni akartalak és beszélni veled. Nem tudtam, hogy ez ennyire kiborít. Azt se gondoltam, hogy a megbékélés jegyében adott fügét visszaadod. Szóval nagyon ellenséges lettél, talán Kata hatására. Szerintem a feleséged soha nem bírt engem, mert még a találkozás lehetőségétől is mindig elzárkózott, pedig ha megismer, lehet hogy más kép alakul ki benne rólam. Úgy tiltott le facebook-ról, hogy egy percig nem beszélt velem. Mindegy is. Szóval pont amikor a legnagyobb szükségem lett volna egy igaz barátra, akkor hagytál cserben Balázs. Ezt írtam meg neked e-mailben. Ezzel nem küldtelek el a p....ba, ahogyan te fogalmaztad, csak érzékeltetni akartam veled, hogy "bajban ismerszik meg az igaz barát." Ettől függetlenül próbáltam veled helyrehozni a kapcsolatunkat, de te mereven elzárkóztál ettől. Tudom, hogy megállapodtunk, nem írunk egymásra, de látod, pont a hozzád való ragaszkodásomat jelenti, hogy nem tudtam megállni, hogy ne írjam meg mindazt, ami velem történt. Te nem válaszoltál, nem írtál, a telefont fel se vetted. Azt se közölted, hogy november 1-től hova kerülsz. Évától kellett megtudnom. Ekkor tört el bennem valami, ezért haragból találtam ki dolgokat, amivel azt akartam, hogy egy kicsit te se legyél nyugodt. Mivel úgy éreztem, hogy az ellenségesség köztünk elég nagy lett, ezért akaratodnak megfelelően dacból tiltottalak le a facebook-ról, aztán te lépted meg ugyanezt. A letiltásod után megbékéltem és másnap megírtam, hogy nem hallottam és nem is mondtam rólad semmi rosszat senkinek.


A lényeg az, hogy még ma is úgy tekintek Rád, mint egy olyan emberre, akivel azt hittem életre szóló, jó barátságot köthetek. A jó beszélgetések, tréfálkozások emléke megmarad. Sajnos hibáztam, de soha nem gondoltam volna, hogy ez ahhoz vezet, hogy kettőnk között megszakad minden kapcsolat. Tudom, hogy megharagudtál rám, de az az igazság, hogy én soha nem akartalak, és most sem akarlak teljesen elveszíteni, még ha dacosan mást is mondtam neked utoljára a telefonban. Hidd el, az elmúlt időszakban én is nagyon sokat szenvedtem, akarva-akaratlanul kölcsönösen fájdalmat okoztunk egymásnak. Ennek ellenére még él bennem a remény pislákoló lángja, hogy egyszer újra leülünk egymással és egy jót beszélgetünk az élet dolgairól. Harag nincs bennem, csak remény és szeretet. Én most ezzel búcsúzom. Hogy egyszer lesz-e folytatás, az csak rajtunk múlik, az erre irányuló lépéseket bármikor szívesen megteszem.


Március 1-től nem tudom hová kerülök, de telefonon mindig megtalálsz. Ha hívsz, a telefont fel fogom venni, ha írsz, válaszolok rá, akárhová hívsz, én elmegyek. Akárhogyan is döntesz, azt kívánom, hogy élj boldogan, egészségben, szeretetben, és érj el mindent az életben, amit szeretnél! És azt kívánom neked, hogy találj nálam jobb, igazabb barátokat, akik soha nem sodornak bajba! Vigyázz magadra, cimbora!


Üdv,

Bálint



2016. okt. 22. 19:08
 1/9 anonim ***** válasza:
szerintem írd meg, hogy mi is az, ami bánt, és miért tartod távol magad tőle. hogy van-e bármi köze ehhez a párodnak, vagy tényleg csak dac, és harag. inkább tudja, hogy vége, minthogy hamis hittel éljen tovább.. egyébként ebből a levélből egy intelligens, és értelmes emberként ismerhetjük meg őt, aki bár hibázott, megbánta. a te döntésed, manapság kevés barátja van egy átlag embernek, jól gondold végig.
2016. okt. 22. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
A megbocsajtas az egyik legfobb emberi ereny!
2016. okt. 22. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Egyertelmu lennek
2016. okt. 22. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Azért haragszom rá, mert a munkahelyen e-mailben figyelmeztettem, hogy egyes kollégáink arról beszélnek, hogy viszonya van valakivel, és vigyázzon miket mond a többieknek. Erre mérges lett és lecseszte az egyik pletykás kollégát, aki ebből rájött, hogy az én levelemből tudhatta meg miket beszélnek. Azóta engem is kiközösítenek és a jó híremnek vége. Igaz, hogy a volt barátom próbálta rendezni a dolgot, de ezzel pont nem tartotta tiszteletben a kérésemet, hogy szüneteltessük a barátságot. Azért nem vettem fel a telefont se, nem írtam vissza neki, nehogy abban a hiszemben legyen, hogy olyan a viszony köztünk mint régen. A páromnak se volt soha szimpatikus, a sok facebook üzenet miatt erőszakosnak tartja. A múlt héten megállapodtunk, hogy békén hagyjuk egymást, de nem bírta ki és rámírt, hívott sörözni, megmondtam hogy nem megyek, erre azt mondta, hogy rosszakat hallott bent rólam, de egyből tudtam hogy hazudik és csak bosszúból csinálta. Ekkor döntöttem el, hogy abbahagyjuk a dolgot, mert ez így nem megy tovább.
2016. okt. 22. 19:56
 5/9 anonim ***** válasza:
Lehet, h "csak" lelki problemas, de veszelyes is lehet...
2016. okt. 22. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
Utolsó kérdező: Miből gondolod, hogy veszélyes lehet, és mit értesz ez alatt?
2016. okt. 22. 20:20
 7/9 anonim ***** válasza:
Hat ha en egy ilyen kapnek, nem valaszolnek semmit. Tudomasul veszem es ennyi. Nem muszaj mindig mindenre valaszolni.
2016. okt. 23. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Kedves Kérdező!

Az előző válaszoló arra célzott, hogy a levél igen magas érzelmi intelligenciára vall, ami mint tudjuk a mai világban ritka és nagyon értékes. Sajnos akik ezzel nem rendelkeznek nem képesek ezt értékelni, és ha ilyennel találkoznak mielőbb kiszeretnék zárni az életükből.

A levélre visszatérve, úgy gondolom hogy érdemes lenne személyesen találkozzanak és átbeszéljék a dolgokat. Ha nem is békülési szándékkal találkozik, legalább azért hogy megadja Bálintnak a lehetőséget arra hogy végre őszintén beszéljen önnel. Úgy gondolom önnek is jót tenne ez a beszélgetés, és mondjon el mindent őszintén ön is. A beszélgetés lehet a barátság higgadt lezárása, vagy a kapcsolat újraindító lökete!

Üdvözlettel,

A. Pszichológus

2016. okt. 23. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
100%

Én két dolgot jegyeznék meg:


#1, Ezalapján annyira jól éltek, hogy jelentéktelen semmi dolgokból csináltok magatoknak problémát. Teljesen felesleges.


#2, A levél neked íródott, nem értem mit keress itt, kirakva az internetre. Nem túl korrekt dolog...

2016. okt. 27. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!