Kitaszítottak az osztályomból, mit tehetnék?
Vázolom a helyzetet:
Az osztályunkba három évvel ezelőtt jött egy új tanuló. Nagyon furcsa stílusa volt (és van is), olyasmi mint talán a középkori előkelőeknek volt, melynek köszönhetően nagy közkedveltségre tett szert. Így beszélt, járt, öltözködött, viselkedett, úgy összességében felsőbbrendűséget mutatott. Mindig ki akart tűnni a többiek közül, mindig az ellenkezőjét szerette volna csinálni amit mi (pl.: mi imádtunk focizni, Ő viszont azt állította, hogy játszani hülyeség). A gyerekek kérdezgettek tőle, hogy az a maga fura modorában válaszoljon. A végén már mindenki (a tanárok is) körbevették.
Én újdonsült osztálytársamat az elején többi naiv társammal együtt csodáltam. Ám egy nap rájött, hogy az osztály többi népszerű diákja szívesen barátkozik velem ezért a népszerűsége csökken. Egy-két hónap alatt rájött, hogy mire vagyok érzékeny és elkezdett velük heccelni (és a többieknek fel sem tűnt!!!!). A végén már annyira felkaptam a poharat, hogy ellenlépésre szántam el magamat, sajnos óvatlanul így egy osztályfőnöki intő kíséretében mentem aznap haza (nyugi, nem verekedtem, egyszerűen csak megsértettem, mint ahogy Ő engem, sajnos erre valahogy az osztálytársaim reagáltak és az Ő oldalára álltak).
Innentől kezdve kirekesztve vagyok a közösségből és mint bohóc kezelnek. Bármikor amikor vissza próbálok férkőzni Ő kilök onnan (kitalál valamit amivel cukkolhat, most már a volt barátaimmal együtt, pl.: mert fiú létemre lila papucsom volt egy ideig).
Szeretném visszaszerezni a tekintélyemet mert addig sem barátkozni sem csajozni nem tudok.
Ui.: A többiek észre sem veszik, hogy csesztet mert annyira kedvelik, pedig nagyon segítőkészek (olyan az egész mint egy falka ahol Ő a vezér).
Köszönöm a tanácsokat előre is!
Hidd el, hogyvegy idő után megunják. Az emberek úgy általában nem tűrik sokáig, hogy valaki felettük álljon. Te légy kedves, közvetlen és együttműködő mindig, ha valaki hozzád fordul. Ne foglalkoztasson az, ami most van, foglald el magad mással. Ne lgy sértődött sem, de ne is kaparj utánuk.
Eljön még a te időd, csak légy türelmes, akkor pedig véletlenül se akarj föléjük kerekedni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!