Minden barátomat elvesztettem, pedig szükségem lenne rájuk, mit tehetek?

Velem is ugyan ez volt sokáig. Sok barátom volt facebookon is az ismerőseim 90% át személyesen ismerem és eddig mindig akárhányszor láttam őket valahol köszöntem nekik, meg pár mondatot beszéltünk. Én alapból nem ismerősök gyűjtésére használom a közösségi oldalt 140 ismerősöm van. Persze van pár olyan ismerősöm akikkel internetes oldalon keresztül vettem fel facebookon a kapcsolatot mert volt pár téma amiről picit elbeszélgettünk, aztán így maradt a dolog. Persze nekem 2-3 év alatt elég sok ismerősömtől eltávolodtunk mert én itt ragadtam a szüleimnél, mert a munkahelyem is itt van, meg úgymond a kollégáim meg az a 2 barátom akikkel időnként elvagyok ők is itt vannak. Persze nekem is sok régi barátom hiányzik, mert miattuk nem járok el sehova mert nincs kivel, ezért a párkeresés is milliószor nehezebben megy nekem sajnos. Persze 2 éve próbáltam felkeresni őket de mind leráztak meg máshol vannak, meg egyszerűen nem érdeklem őket, és nem mondták el miért. Nekik más baráti körük lett, más érdeklődésük, dolgozni nem is dolgoznak mert egyetemre járnak még páran, mellette meg kitudja mit csinálnak a bulizáson kívül.

Persze nekem is volt időszakom amikor nagyon nagy szükségem lett volna rájuk mert totál depressziós voltam, de amikor beleuntam az egészbe hogy mindig én keresem őket és szinte leráztak meg mással foglalkoztak, pedig nem a problémám volt a téma hanem teljesen más dolog de nem ment sehogy sem így beletörődtem az egészbe.

Legjobban a gyerekkori legjobb barátom az aki lerázott magáról. Vele 20 éves korunkig elvoltunk szinte 2 éves korunk óta ismerjük egymást, együtt nőttünk fel, szinte közös volt a gyerekkorunk mint két testvéré. De nálunk is egyik hónapról a másikra ment tönkre minden. A barátom bekerült egy társaságba akik munkalehetőséget szereztek neki és azóta eltűnt a környékről. Tavaly ilyenkor futottunk össze amikor hazajött anyját meglátogatni 2 hétre, persze mesélte hogy egyedül van, mert se barátnője, se barátai, de mondta hogy esze ágába sincs hazajönni mert jó állása van, nagynénje lakásában él és a munkatársaival jól elvan. Persze jól átvert mert mástól tudtam meg hogy anyjánál lakik minimálbérért dolgozik, hazamegy eszik, alszik egész délután és nem csinál semmit. Ő is egyedül van, de nem is akar tenni ellene, és van egy közös ismerősünk akivel sosem voltam haveri viszonyba sem csak párszor beszéltünk és ennyi, ő mondta hogy rettenetesen megváltozott, és semmi nem érdekli őt. Az okára mindenki annyit mondott hogy az anyja átmosta az agyát mert az anyja egyedül nevelt fel és azt várja el tőle hogy amint munkaképes lesz akkor ő tartsa el az anyját aki minden hétvégén elmegy kirándulni meg pasizni, és neki kell otthon főzni, meg csinálni mindent és ha nem teszi akkor kirakja az utcára, eladja a házat, ő simán megteheti hogy elköltözik máshova ahol vesz egy pici lakást ott eldolgozgat de akkor a fiát képes lenne egy életre kitagadni.

Állítólag az anyja volt az aki tönkretette a barátságunkat mert én jót akartam a barátomnak azzal hogy rábeszélem hogy jöjjön oda OKJ-ra ahova én és lesz egy jó állása a környéken ahol megszakadnia sem kell. Persze én nekem összejött és a haveromnak is összejöhetett volna ha rám hallgat, de nem így tette és az anyja is ezért utált meg engem mert én tudatosan álltam az életemhez annak ellenére hogy egyetemre nem vagyok alkalmas mégis elértem azt hogy stabil helyem legyen ahol nem járok annyira rosszul. Nem mondom azt hogy arany életem van és hogy iszonyat jól keresek, de ha egyedül lennék egy kis lakásba nem lenne gondom.