Valóban ilyen az igaz barát?

5 éve, a gimi első osztályában lettünk jóban, azóta barátnők vagyunk. Akkoriban mindketten ilyen otthon ülős típusok voltunk, meg távol is laktunk egymástól (két külön falu, s a városban járunk suliba) úgyhogy suliban találkoztunk szinte csak, max néha hétvégén csináltunk több osztálytársunkkal közös programot.. De kb 10.-ben elkezdtünk járni bulizni, mindig ketten jártunk, meg itt ott beültünk valahova. De a távolság miatt nem is tudtunk gyakrabban találkozni, viszont állandóan tartottuk a kapcsolatot neten keresztül.

Viszont voltak időszakok (főleg nyáron) amikor másokkal elment ide-oda, engem meg eszébe sem jutott megkérdezni, hogy nincs-e kedvem menni. Akkor mindig ezzel a két lánnyal csinált programot (akikkel amúgy én is jóban vagyok, csak ők nem olyan legjobb barátnők nekem). Ez rosszul eset, de nem szóltam neki mert nem akartam vele összeveszni.

Aztán következő nyáron mikor barátja lett, összesen kétszer láttam, mert sülve főve vele volt. A közös kirándulásunkat is lemondta amit fél éve terveztünk, mert a fiú egy héttel előtte mondta neki meg, hogy ő is leszervezett egy nyaralást kettejüknek, és ez a két kiruccanás egybeesett volna, úgyhogy engem lemondott és elment a sráccal.

Aztán mikor karácsony előtt szakított a fiúval állandóan hívott engem, hogy menjünk ide oda. Én mentem is, mert tudtam, hogy szüksége van egy barátra, és el akartam terelni a figyelmét, mert nagyon megviselte a szakítás. Egyedül azt mondtam le, hogy szenteste előtti éjszaka menjünk bulizni. Mert én akkor a családommal akartam lenni. Megharagudott. Mert hogy elvileg a legjobb barátnője vagyok, és pontosan tudom, hogy neki most bulizásra van szüksége, és mégsem megyek vele.

Aztán megbékélt, de ebben az időszakban sokszor megharagudott. Például ha nem számoltam be neki előre, hogy kivel hova megyek, akkor azt mondta, hogy én nem mesélek neki soha, és az ilyen nem igazi barátnő. De ezek csak ilyen kisebb dolgok voltak, nem kaptunk rajta össze, mert én próbáltam fel sem venni,nekem többet ért a barátságunk hogy ilyeneken vesszünk össze. Aztán egy két hónap múlva elkezdett másokkal randizgatni, meg közelebb került pár haverjához, és engem ár sokszor megint nem hívott, bárhova ment. Egyszer megharagudott szintén, mert nem mentem vele bulizni, mert nem volt kedvem. De mondtam, hogy másnap mehetünk, vagy csak találkozzunk. Aztán másnak nem is találkoztunk, hanem az egyik barátnőjével ment ki. Akkor egyszer tettem neki szóvá, hogy az ilyen dolgok rosszul esnek, de ekkor is ő sértődött meg. Mert ha igazi barátnő lennék, akkor ilyen apróságok miatt nem akadnék ki.

Na azóta semmit nem mondok neki. Tűröm. De rosszul esik az, hogy ő minden hétvégén megy ide oda, tőlem meg egyszer sem kérdezi meg, hogy nincs e kedvem elmenni. Mikor én hívom, hogy csináljunk hétvégén valami programot, menjünk el valahova akkor azt mondja, hogy majd érettségi után, mert akkor nyugisabb lesz mert már letudtuk. Ez oké is lenne ha, otthon ülne és tanulna, de ne. Másokkal megy, csak velem nem.

A születésnapi ajándékom mellé meg írt egy levelet, amelyben volt egy nyálas idézet a legjobb, az igaz barátságról. Amit már abszolút nem érzek, hogy igaz lenne.