Kiben van a hiba? Meglehet valahogy normálisan oldani?
Figyelt kérdés
Gimnáziumba járok már második éve az első évben elég rosszul mentek a dolgaim a barataimmal ott bent de a második már sokkal jobban ment könnyebben barátkoztam és mások is befogadtak nemcsak 1-2 ember. Van rgy lány aki a legjobb barátom lett és akivel mindent megbeszéltem. Egyre többször írtam rá naponta ez gondolom azért volt mert éppen elég rossz státiumban vannak a szüleim mert válnak emiatt csak anyámmal élek aki idegileg teljesen kész próbálom támogatni de mindig vita a vége... Ezek miatt az iskolában is egyre rosszabb lett a hangulatom otthon és az iskolában is. A barátaimmal jóformán nem is beszeltem az iskolában csak ültem a padban szó nélkül. Csak azzal a lánnyal beszéltem, sokat. Aztán egyszer amikor írtam volna neki nem tudtam mert letiltott. Úgyvoltam vele biztos csak ideges mert akkoriban szakított a barátjával akivel lassan 2 éve voltak eggyütt. A lánnyal elég furcsa volt a kapcsolatom mert csak facebookon beszélgettünk pedig egy osztályba jártunk már 2 hete nem beszéltünk egymással amikor megkérdeztem, hogy mi a baja, milyért tiltott le. De csak megrázta a vállát és elsétált. Aznap suli után a buszmegállóban elköszönt tőlem mint mindenki mástól ezen nagyon meglepődtem mert tőlem nem szokott elkőszönni. Addigra már annyira dühös voltam, hogy miután felszállt a buszra aztmondtam, az pár osztálytársamnak, hogyha mégegyszer megpróbál tőlem elköszönni elküldöm a ge*ibe mert milyen "barát" az aki egyszer úgytesz mintha a barátpm lenne pedig amúgy beszelni sem hajlandó velem. Ezt az egyik osztálytársam visszamondta neki és 2-3 hétre rá rámírt instagramon, hogy én mit képzelek magamról. Mivel már 3 hete volt eszembe nem jutott, hogy mire gondol ezért 5 órán keresztül vitatkozott és piszkált azzal, hogy én kibeszéltem a háta mögött azzal, hogy azt mondtam. Azóta egyik órán beszéltem a tanárnővel arról, hogy mi a baj és ezt ugyan az az osztálytársam aki elmondta neki, hogy azt mondtam elmondta neki azt is amit a tanárnőnek (mikor pont semmi köze nincs hozzá) és megint rámírt a lány, hogy miaz hogy én ilyeneket mondok stb. Annyira felidegesített, hogy jól "leüvöltöttem a fejét" másnapra nagyon fenyegetőzött, hogy ő majd bejön a suliba és hogy akkor mondjam majd neki... (az apja nem engedi be az iskolába komoly okok miatt). A másnapra lelkileg nagyon rákészültem, hogy "akkor jó most végre megbeszéljük kiüvöltjük magunkat és utána béke" de nem jött be az iskolába. Az iskola után ott állt kinnt az iskola előtt, az osztálytársaimmal odamentünk és mintha nemis léteznénk egymásnak egyszer egy mondatban hallottam a nevemet amikor egy osztálytársamnak mocskolt engem és mikor megkérdeztem hogy milyért csinálja csak elküldött azóta nem beszéltem vele (1 hete) nemtudom mit csináljak mert kibékülnék vele de nem beszél velem és szerintem nincs is igaza ebben a vitában ráadásul az osztálytársaim mondták hogy azt terjeszti, hogy én kavarom a sza*t de amikor az osztálytársaimat kérdeztem nem mondtak semmit de ők is azt mondják hogy igen és ezt nem értem. És ami a legjobb az egészben, hogy mióta már vele sem beszélek alig élek lelkileg teljesen kész vagyok az iskolába is 2-3 óra késéssel járok be általában mert teljesen eltűnt az életkedvem a többi barátommal is egyre jobban megromlott a kapcsolatom. Szerintem ahhoz, hogy ez visszaforduljon kikéne békülnöm a lánnyal de ez addig nem lehetséges amig az egyikünk nem enged viszont szerintem nekem van igazam ezért nem engedek a lány se mert azthiszi, hogy neki van igaza de még beszélni sem thdok vele hogy tudnám ezt az egészet megoldani?2016. febr. 8. 17:52
1/2 Robee80 válasza:
Tisztázzuk a barátság fogalmát. Nem hiszem, hogy 1-2 éves osztálytársi viszony nevezhető ennek maximum haverságnak. Emberi kapcsolatotok egy része közösségi szennyeken valósult meg ahol teljesen elveszik az egyén mint ember. Letiltása talán azért volt mert úgy érezte fárasztod és nem érdekli a problémád többet(tehát nem barát). Egymás háta mögötti kibeszélés megint csak nem egy barátságra utal.Az apja nem engedi iskolába mint írtad, akkor ott tényleg nagy baj lehet náluk. Szerintem ne fuss egy olyan ember(barát) után aki nem viszonozza a te valódi baráti szándékaidat.Próbálj meg más emberekkel cimborálni akik közül majd valóban egy életre szóló barát kerül ki. De ha te még tényleg úgy érzed, hogy szükséged vannak ennek az embernek a (barátságára) akkor próbáljátok meg verbális formában és nyugodtan megbeszélni a dolgokat, ha ez nála nem válik be akkor vond le a konzekvenciát és hagyd a pi..ba mert nincs értelme. És fel a fejjel ne bánkódj főleg ha neked van igazad.
2/2 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ, lehet igazad van
2016. febr. 22. 08:45
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!