Szóvá teszed a hanyagolást a barátságban, vagy kivársz?

Kényes dolog. (lehetőleg segítő/tapasztalt hozzászólók kommentjeit kérem)

Ugyanis saját tapasztalatom is az, hogy a "számonkérés" nagyon a visszájáról sül el. Bennem is ellenállást gerjesztett régebben, ha valaki kevestellte amennyit foglalkozom/találkozom vele.

Ugyanakkor elemészt a szomorúság és ezen felül nagyon le is húz az, hogy akit legjobb barátomnak tartok, mintha eltávolodott volna tőlem.

Míg korábban nem telt el szinte 2-3 óra anélkül, hogy írnánk egymásra, heti több alkalommal találkoztunk, minden hétvégén sok közös programot csináltunk, most meg valahogy alig van kapcsolat közöttünk.

Nem vagyunk összeveszve egyáltalán, de valahogy kezdem úgy érezni, hogy nekem fontosabb a barátságunk mint neki.

Sok dolga van, tény, becsajozott, tény, de azért ha valaki fontos nekem, akkor akár a melóhelyen a wc-re kiviszem a telómat és írok rá, vagy akármennyi dolgom van, megszervezem, hogy legalább egy hambizabálás 10 perce erejéig összefussunk.

Az elmúlt fél évben szinte sülve-főve együtt voltunk, az utóbbi hónapban meg minden fiszimfassom dolog fontosabb neki.

Eddig nem említettem, hogy hiányzi, hogy kicsit sértően leszarósnak érzem, de egyre jobban érik bennem.

Ami a kérdés, ha más is járt így, hogy mit tett?

-nyelte inkább a mérget és a patikamérlegen kiadagolt kontakotokhoz jó képet vágott?

-megmondta a véleményét akár annak árán is, hogy a másik számonkérésnek vette?

-ő maga is eltávolodott és végleg elkezdte leépíteni a barátságot?

-elkezdett "kepeszteni" azaz a másikhoz képest jobban, intenzívebben keresni a társaságát a barátnak, hátha helyreáll a dolog?

Vagy egyéb megoldások, tapasztalatok?