! Volt már veletek olyan hogy elmentettek egy jó baráti csoportal valahova pár napra és miután haza jöttetek nagyon nagyon magányosak voltatok?

Nem vagyok benne bizos, hogy ugyan az-e az eset, de leírom mi volt velem, hátha segít.

A barátaim többsége messze lakott, így általában úgy találkoztunk, hogy meglátogattuk egymást és néhány napot együtt töltöttünk. Később ugyan ez volt az egyik exemmel, akivel távkapcsolatban éltünk.

A néhány nap alatt mindig annyira hozzászoktam, hogy mindig velem van valaki, mármint hogy tényleg minden percben, buszon, séta közben, alvás időben, mindig van kihez szólni, hogy amikor megint egyedül maradtam rettenetesen furcsa és kellemetlen volt. Úgymond magányos, mert annyira megzoktam, hogy mindig ott van valaki, hogy kellemetlen volt a hirtelen egyedüllét.

A szüleimmel jól kijövök, de ők nincsenek ugye mindig velem.

Mostmár évek óta együtt élek a párommal, azóta soha nincsen ilyen problémám. Egyszerűen igénylem a társaságot, szeretem annak a kényelmét, hogy valaki mindig velem van.

Nem tudom hány éves vagy, de majd ha lesz egy párkapcsolatod az talán megoldja a dolgot. :)

Nem tudom. Menj dolgozni. Legalább emberek közt lennél.

Én csak így tudok mesélni hogy egyetemről hazatérve összeült a gimis csipet csapat. Mindenki mesél mesél. És mintha én mindezt egy üvegfalon át nézném és ott se lennék. Semmibe vesznek. Én nem vagyok szép mint ők, nem vagyok okos mint ők, nem járok egyetemre mint ők, nincs pasim mint nekik. Hogy érthetné amiről beszélünk. De tudom magamról hogy van önbecsülésem, jobban vagyok ember mint ők, lehet nem tudom mi a kvantumfizika bugyra, vagy miket kell oxidálni mivel, de nem is érdekel. Én kreatív lélek vagyok, majd megtalálom az utam. Lehet hogy nagyobb darab vagyok, de szeretek apróbb részeket magamon. Imádom a vörös hajam. Lehet nincs barátom, de majd lesz. Egyszer biztosan. Nagyobb a hitem, nem egyházi vagy bármiféle Isten felé. Csak elhiszem hogy egyszer rámtalál a szerelem, elhiszem hogy egy valakinek szép leszek, elhiszem hogy valakinek tetszenek a fura morbid vicceim, elhiszem hogy valaki megtáncoltat a kedvenc dalomra, elhiszem hogy lesz egy gyönyörű családom. Nem érdekel ha semmi vagyok a szemükben, persze fáj. De még így is, ha segítség kell nekik én kezemet nyújtom. Mint ahogy eddig. Igyekszem a lelki békémet biztonságban tartani.

Mivel ők elfoglaltabbak mint én, sokszor vagyok magányos. Nincs aki azt mondja szeret, nincs aki megdicsér valamiért, nincs aki azt mondja szükségem van rád. Csak néha vannak. De ez van. Remélem elmúlik a magányod.