Hogyan mentsek meg egy barátságot?
Sziasztok!
A barátnőmmel már másodikos korunk (most tizedikesek vagyunk) óta legjobb barátnők vagyunk. Ötödiktől más suliba járunk, és akkortájt messzebbre is költöztek. Egy ideig minden rendben volt, egy héten legalább egyszer átmentünk egymáshoz. Talán akkor változott meg valami, mikor hetedikesek lehettünk. Szerintem mindketten kezdtünk változni és más barátságokat kialakítani. De még mindig sűrűn találkoztunk. De a középiskola után nagyobb szakadékot érzek közöttünk. Szerintem szívesebben van az ottani barátaival, mint velem és tudomásom szerint sűrűbben is találkozik velük. Általában mindig én írok neki, hogy találkozni kéne, de legutóbb körülbelül két hónapja találkoztunk, akkor is csak egy vásárlás erejéig. Hiányzik, hogy minden hétvégén együtt lógjunk náluk, de nem tudom, hogy mentsem meg a barátságot, mert úgy érzem, mintha már csak nekem lenne fontos... :(
Ha nincs rád igénye, azzal ne tudsz mit tenni. Mondd meg neki, hogy ezt érzed, sajnálod, hogy ő inkább ellökni akar magától és gondlja át, akar-e még így a barátod lenni, mert ez már nem barátság.
Ennyit tehetsz kb., a többi rajta áll, amúgy az ilyen gyerekbarátságok tipikusan ilyenkor mennek a süllyesztőbe, mert érdekesebbek az új haverok, akiket meg ugyanúgy hanyagolni fog majd gimitől kezdve.
Sajnállak, mert én épp ma vetettem véget egy 22 éves barátságnak (30F vagyok), mert nagyon különböztünk. Úgyhogy átérzem a problémádat.
Viszont vannak ilyen emberek, mint a te "barátnőd" is, nekem is volt ilyen "barátom". OKJ-n ismerkedtünk össze, sülve-főve együtt buliztunk, söröztünk, aztán ő átment másik suliba és elkezdett engem hanyagolni, az új haverjai miatt. Már csak havi 1-szer találkoztunk a heti helyett. Az ilyeneket vagy te is megpróbálod lazán venni, és talán ha véget ér a sulitok, visszataláltok egymáshoz (de minden új munkahelynél fennáll ez a helyzet, hogy hanyagolhat téged);
Vagy mint az előző írta, beszélsz vele és ha ez sem segít, hát sejted, mi a válasz...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!