Miért nincsenek barátaim?

15 éves vagyok, egy hónap múlva 16. Egy barátom van a suliban, de őt sem mondanám igazi barátnak, nem kedveljük nagyon egymást. Csak azért lettünk barátok mert egyikünknek sem volt senki barátnője, és hát mégis jobb ketten. Próbáltam vele jófej lenni, hogy jól kijöjjünk egymással, de nem ment. Semmi közös nincs bennünk, teljesen mások vagyunk. Én szeretnék ezen változtatni. De valahogy nem akar velünk senki barátkozni. Az osztálytársaim bulizni, randizni járnak én meg itthon ülök egyedül. A családom sem ért meg. A szüleim 3 éve váltak, azóta gáz van. Állandóan megy a veszekedés. Velünk is csak olyanokról beszélnek, hogy mikor melyiküknek van igaza. Már elmondtam nekik hogy ez így nagyon rossz és ki kéne békülniük vagy legalább ne veszekedjenek mindig de szerintük ez hülyeség és igazán megérdemelnék hogy legalább egy kicsit haragudjanak egymásra. Az öcsém 11 éves, őt még jobban megviselte a szitu. Azóta maximalista, mindig mindenben a legjobb akar lenni. Ezzel akarja elérni hogy anyu és apu foglalkozzanak, törődjenek vele. Ezért a családommal sem vagyok túl jóban. Úgy érzem nincs senki aki megért, senki akinek fontos vagyok, illetve a szüleimnek biztosan csak ők nem mutatják és nem foglalkoznak velem. Szeretnék barátokat csak nem vagyok az a barátkozós. Én csendes vagyok, félénk, visszahúzódó. Inkább meg sem szólalok. Ezért valószínüleg nem vagyok szimpatikus, pedig szerintem nem tehetek róla, nem lehet mindenki übermenő, szupermagabiztos. Mit tehetnék hogy ez változzon? Járok edzésre (tenisz) de ott sem barátságosak velem a lányok. Sokáig azt hittem hogy azért mert nem voltam az első két edzésen, de most egy év után rájöttem hogy nem foghatom erre. Már tényleg nem tudom mit csináljak. Ha az edzésen beszélgetnek én is próbálok bekapcsolódni de nekem nincs semmi menő hétvégi sztorim, mert semmi szórakoztató nem történik velem. Szerintetek tudok "javulni"? Lehetnek barátaim vagy reménytelen vagyok?