Mit tegyek hogy békénhagyjon az osztálytársam?
Ebben az évben lettem gimis, és mindig is az a típus voltam aki felkarolja azokat akiket mindenki bánt az iskolában. Sajnos most azonban nagyon pórul jártam ezzel. Mivel én elég csendes vagyok, nyilván hasonló barátot kerestem magamnak. Az osztályban van egy lány akit mindenki csúfol. Nem értettem hisz mindig olyan kedves, és aranyos mindenkivel. Elkezdtem vele barátkozni, és eleinte még semmi baj nem volt vele. Aztán kimutatta a foga fehérjét. Kiderült hogy egy kegyetlen és érzéketlen lány. Nagyon sokáig sikerült engem kihasználnia, és nagyon csúnya dolgokat vágott a fejemhez. Pl. Azt mondta hogy ő rajta kívül engem senki se szeret, és még én örüljek neki hogy barátkozhatok vele. És eközben nem is veszekedtünk. Sajnos voltak még durvább beszólásai is. Eközben az igazi barátaimat elhanyagoltam, mert azt mondta róluk hogy engem sértegettek, ami persze nem volt igaz, csak olyan hülye voltam hogy hittem neki, és mikor nem engedett oda, még jól is esett hogy úgy törődik velem. Közben meg csak féltékeny volt. Nagyon sokáig sikerült kihasználnia, és neki köszönhetően már senkiben nem bízom. Egy idő után persze nekem is betelt a pohár, szóltam egy tanárnak, de akkor megint felvette a kedves arcát, és senki nem hitt nekem. Most pedig hogy már nem beszélek vele, már könyörög hogy legyünk megint barátok, és megígéri hogy többet nem lesz ilyen. Egyszerűen nem tudom mit csináljak, mert bármennyire is megbántott, sajnálom, mert tényleg senki nem foglalkozik vele. Mit tegyek?
15/L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Mikor olvastam pont arra gondoltam hogy pszichopata.. Ha az, akkor valószínűleg élvezi hogy szenvedsz. Ki akar sajátítani a manipulatív kis k_rva.
Nem éri meg továbbra is barátkoznod vele, ha ilyen gonosz nem érdemel meg.
Elmondhatnád a régi barátaidnak hogy miket csinált és talán újra velük lehetsz. Vagy csak kerüld a csajt és legyél barátságosabb a többiekkel.
Egyébként miért csúfolta az osztály? Átláttak az álarcán vagy csak úgy kipécézték?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!