Más is érzi, akinek van párja, hogy együtt is magányosak? Mit lehet tenni?

úgy gondolom, hogy magányosnak érzem magunkat.

Budapesten, együtt élünk, így munka után vagyunk együtt 2-3 órát, illetve a hétvégéken teljes egészében.

Barátnőm is érzi, hogy nem jó ez így, szokta mondani, hogy rossz hogy nincsenek barátai. Rajtam kívül csak a testvére van.

Nekem van két külön társaságom, de nem szoros a kapcsolat, 3-4 havonta beülünk valahova egy estére.

A családom sem élt társasági életet, ők is maguknak valók voltak.

Sokszor az is zavart, hogy míg mi huszonéves korunk elejétől dolgozunk, addig sok ismerősöm, akikkel amúgy megvolt a kölcsönös szimpátia és a közös érdeklődés, még akár csak most 30 körül kezdenek el dolgozni, most is kényszerből, eddig a véget nem érő egyetemista éveket élték, egy fillér nélkül, a szülők nyakán. És komolyan gondot jelentett volna nekik kifizetni egy belépőt, elmenni kirándulni… Ilyenkor két eset volt, vagy nem jöttek, vagy jöttek, de nekünk pl kényelmetlen volt venni egy gyrost, ha megéheztünk, vagy fizethettünk mindenkinek mindent, ami egy idő után megint furcsa érzés… Nem vagyok nagyon anyagias, ne értsetek félre, de ez a téma rendszeresen korlátot jelentett.

Szóval ketten mentünk mindenhova, úgy egyszerűbb volt. Az érem másik oldala, hogy eléggé beletemetkeztem a munkába, ami nagyon sok energiát-időt elvett – azt hiszem ez hiba volt.

Gondolkodás: társaságban betekintést nyerhetsz mások életébe, gondolataiba, ami nagyon változatos, és hatással van a te saját gondolkodásodra is, kicsit kinyitja a világot. Mi ilyen szinten csak egymás gondolatait ismerjük. Ez a gondolatvilág eléggé azonos, de ezáltal egysíkú, nem érik új impulzusok. Kicsit talán klasszikus és öreges gondolkodásunk van, amit nem ártana kicsit felrázni.

2. válaszoló:

miért gondolod a párterápiát megoldásnak? Tényleg érdekelne.