Mit tennél ezzel a barátsággal a helyemben?

Köszönöm a válaszokat, ha bárki, aki erre téved, tud még valamit, ne fogja vissza magát.

A második válaszoló nagyon életszerűen felvázolta, hogy lelkileg mennyire ki lehet készülni egy ilyen "legjobb baráttal fennálló feszkótól".

Tavaly nyár közepén történt az első ilyen nálunk is, hogy egy buli után kissé becsípve egyik barátnál aludtunk. A társaság egyik tagja lefotózott, hogy egy sráccal osztoztam egy ágyon (persze a megfelelő poénkodások nem maradtak el) és a fotót megküldte ennek a barátomnak azzal a kéréssel, hogy nekem ne mutassa meg. Ő megmutatta, nagy bizalmasan, én meg következő nap megint becsípve visszamondtam a kép készítőjének, hogy láttam. A képen semmi kompromittáló nem volt egyébként, csak poén volt az egész. Erre ez a legjobb barátom úgy besértődött azon, hogy "kikotyogtam" a titkot (mivel ő kérte hogy ne említsem meg a fotót a készítőjének) hogy teljesen elvágta velem a kommunikációt. Én hiába írtam meg tisztességesen, hogy elnézést kérek és elismerem, hogy hibáztam, nem engedte el. Napok teltek el és mivel nekem nagyon fontos volt a barátság, totál kikészültem ffi létemre. A srác akkor jelentkezett, amikor már a közös ismerősök szóltak neki, hogy mi van köztünk, mert én teljesen befordultam. Persze utána kibékültünk és minden oké lett. De sajnos az van, hogy az ő barátsága én irántam nem feltétel nélküli hanem feltételes, ugyanis a legkisebb hibázásomat sem tolerálja és egyszerűen olyankor, mint egy érzelmi analfabéta: képtelen kezelni a konfliktust. Hogy ő mindezt hogy éli meg, nem tudom, mert kifelé ő nagyon kényesen ügyel a pozitív és életvidám imázsára és arra, hogy semmi nem vágja földhöz és mennyire optimista. Persze már-már gyanúsan intenzív ez az imázsépítése. Rajta kívül senki más nem ennyire kényes erre "az én aztán sosem csüggedek" imázsra, mint ő.

Viszont megint egy hasonló kaliberű dolgon bukott el a békesség. Egy általa leépítendő nőnek elmondtam, hogy van barátnője, mivel tudtommal a srác már jelezte hogy nem akar ettől a lánytól semmit, de ő rányomult. Na aztán ebből is lett először egy egy hetes "neszójjhozzám", majd kapóra jött az újév, "buékoltam", ezt fogadta és akkor nagyon megkövetve bocsánatot kértem, hogy nem akartam kavarni. Ő ezt el is fogadta, kimondtuk a békülést, de orrolt, nem engedett utána sem, hiszen nem írt, nem jelentkezett. Aztán 3 héttel később megtört a jég, meghívót küldött egy eseményre, majd újra lett párbeszéd. Még poénkodás is stb. Nem vagyunk rosszban, csak nem keressük egymást. Persze ő kényesen ügyel, hogy véletlenül se lájkoljon semmimet, csak a többi ismerős dolgait, ha kiteszek valamit, nem reagál stb, szerencsére ez rám nem hat, nem vagyok lájkvadász, csak megjegyzem, mert tudom, hogy ez is egyfajta "játszma" egy pszichológiai hadviselés.

Viszont én meg azt érzem, hogy besokalltam. A fásult közöny, a kiábrándultság, néha sajnos alantas bosszúvágy is átjárja a lelkemet. Ezutóbbit persze elhessegetem, nem célom senkinek rosszat akarni.

Inkább csak fáj az egész és pont attól tartok, hogyha most megint rámozdulok, újra elkezdünk nagyon jóban lenni, akkor az megint addig fog tartani, amíg egy kisebb hiba be nem csúszik és megint megsemmisítő megalázásban lenne részem. Na ez az, amit nem szeretnék. Valóban az első után a második mégjobban fájt, a harmadik szinte felemésztett, negyediket már nem szeretnék.