Mit tennétek, ha ovis gyermeketek véraláfutásos nyakkal jön haza, de az oviban semmit nem mondtak az óvónők?

Elég szar óvoda lehet hogy nem figyelnek a gyerekekre.

Próbálj meg hatni a gyerekedre, mondja meg nyugodtan ki bántotta vagy mi történt.

Mindenesetre elmennék az óvodába és kérdőre vonnám az óvónőket.Ha nem tudnak semmit, akkor kicsit próbálnék magamtól nyomozni hogy ki lehetett.

Valószínüleg egy gyerekkel veszett össze.

Erröl nem sokat tudnak az óvónök mondani, legfeljebb, hogy X veszekedett a gyerekkel.

"Próbálj meg hatni a gyerekedre, mondja meg nyugodtan ki bántotta vagy mi történt."

Egy KÉT ÉS FÉL éves gyerek nem tudja elmondani, hogy mi történt, mert még nem tud annyira beszélni.

"Mindenesetre elmennék az óvodába és kérdőre vonnám az óvónőket.Ha nem tudnak semmit, akkor kicsit próbálnék magamtól nyomozni hogy ki lehetett."

Az óvónöket ugyan kérdöre lehet vonni, de nem valószínü, hogy sokat tudnának mondani.

Nyomozni meg hogy akarnál? Föként, ha - ahogy nagyon valószínü -, a gyerek egy másikkal verekedett.

A látleletet én is javaslom, de konkrét tanáccsal nem szolgálhatok. Inkább leírom a személyes történetemet:

Konkrétan én voltam hasonló helyzetben gyerekkoromban ('91-'92 tájékán), amikor elköltöztünk vidékre. Akkor kezdtem el ott óvodába járni és mivel a fővárosból költöztünk oda, nem nagyon kedveltek minket az emberek, így... az óvónők sem konkrétan engem. Általában ők is szívattak, de a legdurvább az volt, hogy akkor sem igazán foglalkoztak velem, amikor a többiek bántottak. Végül az történt, hogy baleset ért, felszakadt az államon egy rész úgy, hogy kilátszott állítólag még a csont is, aztán jól beszartak és hívták apámat. Sebészet...

Később hasonló eset, akkor a fülem mögött szakadt fel de akkor elbagatellizálták és csak délután vették észre a szüleim, hogy baj van. Megint sebészet és oltári nagy balhé. Utána történt az, hogy már én sem akartam óvodába menni és egyik reggel nem bírtak kiszedni az ágy alól, úgy hisztiztem. Akkor döntötték el a szüleim, hogy kivesznek az óvodából és otthon maradtam még másfél évig.

Konkrétumokat én sem mondtam; sőt sokáig nem is szóltam, hogy baj van, mert ilyen vagyok. Ráadásul nem is emlékszem semmire, ezeket is a szüleimtől tudom, és valószínű, hogy már akkor sem nagyon emlékeztem rá a sokktól, ami ért.

Egyébként akkoriban az óvónők annyira figyeltek rám, hogy simán elindultam 3 évesen a faluban a cuccommal, hogy eljussak fater munkahelyére, csak aztán eltévedtem és inkább visszamentem. Természetesen senki sem lett felelősségre vonva...

Úgy történhet ez meg, hogy az óvónők szarnak bele a munkájukba és nem figyelnek eléggé a gyerekre. De a mai világban már az sem lepne meg, ha az egyik nevelő okozta volna a sebeket. Bármit kinézek én már belőlük.