Egy ilyen gondnál, amit leírok lent, mit tehetnék az anyukáért?

Van egy 13 éves lánya. Az már egyszer biztos, hogy magányos farkas. És kezelhetetlen. Nem bánt senkit, se szóban se tettekkel, de eléggé flegmán válaszolgat pl a saját édesanyjának, nem fogad szót és néha kiabál.

A lánnyal az a gond, hogy túl sok a szabadideje és kb semmit nem fordít iskolára. De, ha csak ez lenne a gond - barátszerzésre vagy valami programra se fordít.

Nagyon sokat ül a gép előtt és annyira bele van mélyedve, hogy egyhuzamban 13 órát is leüli.

Szerintem ez nem egészséges, főleg nem ebben a korban.

Az édesanya meg folyton tőlem kér tanácsot.

Eleinte azt tanácsoltam, hogy a lányának valami jó barát kéne és azt kéne keresni. De nem valami szájber kapcsolatot, hanem egy jó havert, akivel elmegy erre-arra, akiben meg tud bízni. Aki mindig ott van neki, ha baj is van, aki leköti őt.

Erre azt mondta, ő is magányos farkas volt és utálta amikor a szülei belökték társaságba, szülinapi bulira meghívták az osztályt, stb. és nem kényszerítene rá a lányára senkit.

Akkor azt javasoltam, vigye különfoglalkozásra. Azt mondta semmi nem érdekli.

Végül azt javasoltam, hogy menjen el a lány valami állatotthonba. Ne menjen vele az anyuka, had érezze a lány, ez egy önálló dolog, nem pedig egy "Anyuka elkísért" program. Szereti az állatokat, oda mindig kell valami önkéntes és egy idő után jól érezné magát, hogy tesz valamit és van eredménye és, hogy fontossággal bír egy helyen.

Ebbe belementek, de végül a lány egyszer se ment el, ugyanúgy rohant a géphez...

Végül belefáradtam és anyuka állandóan jött és nekem is van magánéletem és szívesen segítek, de nem úgy, hogy valakivel órákig beszélgetek és semmi eredmény.

Sokszor azt érzem, az anyuka rám akarja hárítani a gyerek nevelést - sokszor jön hogy beszéljem meg a gyerekével vagy közöljem a gyerekével, de ezt visszautasítottam.

Most pedig nagyon be van fókuszálva arra, hogy a gyerekének baja van és mi, a körülötte állók nem értjük meg és nem fogadjuk őt be és nem segítjük és mindenki bántja így a gyerekét és szegény gyerek - magyarul, homokba dugja a fejét.

Állítólag voltak pszichológusnál, de semmi változást nem látok...

Én elbeszélgettem egy pszichológus ismerősömmel a gyerekről, és az ő tanácsaival is próbáltam segíteni, eredménytelenül.

Tudom milyen nehéz egyedül nevelni egy problémás gyereket, de már kifogytam az ötletekből. Mit lehetne tanácsolni egy anyának egy ilyen gondnál? Illetve én hogy tudnék segíteni?