Szerintetek jól tettem?
Én mindig is próbáltam kedves lenni mindenkivel, és szerettem társaságokban játszani (pl. kidobóst, macskásat...). De nem szerettek valamiért annyira, nem voltak igazi barátaim. Azóta már lett kettő legjobb barátom, merthogy megváltoztattam a viselkedésemet, visszahúzódó, csendes lettem (másik iskolába mentem, ahol nem ismertek). Ilyen volt az egyik barátnőm, őt "utánoztam". Csakhogy ő nem szeretett társaságokban játszani, ha közösen kellett valamit eldöntenie az osztálynak, akkor ő csak nekem, meg a másik barátnőnknek suttogott, és ezzel erősen azt a hatást keltette, hogy másokat kibeszél. Nekem ez nem volt szimpatikus, nem viselkedtem így, és a másik barátnőnk sem. Viszont egy ideje már ő is átvette ezt a stílust, és tesin, amikor játszani kellett volna, ők félrevonultak, hogy kettesben (vagy ha velem, akkor hármasban) szórakozzanak, de én nem szerettem volna ilyen lenni, ezért a többséggel játszottam. Viszont így most eléggé elhidegültünk egymástól (voltak előzmények, nem csak emiatt), szerintetek rosszul tettem? Ki fogunk még békülni?
(Elnézést, ha nem elég érthető, akkor leírom jobban.)
ugyan már :D mi régen tesin úgy voltunk, hogy a többség focizott, vagy kosarazott :D aki meg akart az kilógott ping-pongozni ( már ha sikerült neki XD ) és össze vissza volt mindenki, amikor nagyon nem volt kedvem tesizni akkor pár haverral meg egyszerűen csak leültünk a padra és kész :D
ezen összeveszni tényleg dedós dolog, mond meg neki, hogy épp csapatjátékhoz volt kedved és kész :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!