Van egy ismerősöm, aki tavasszal megharagudott rám, de még mindig nem bocsátott meg - mi ilyenkor a teendő?

Nem is az a baj, hogy nem vagyunk abban a jó kapcsolatban, amiben voltunk, hanem, mert haragot és fájdalmat érez és Ő jó ember és a jó emberek nem érdemlik ezt. Előbb kellett volna gondolkodnom, tudom, de igazából már nem az a cél, hogy újra jóban legyünk, hanem csak azt szeretném elérni, hogy elmúljon benne a fájdalom.

Nagyon régóta jóban voltunk; nem egy legjobb barátnő kapcsolat, de nagyon jóban voltunk.

Évekig panasz nem volt rám és mélységesen tiszteletben tartottam. Aztán minden összejött az életemben és eléggé magamba zuhantam, így a viselkedésem mindenki felé megváltozott, felé is.

Egy időben sok hülyeséget tettem (néha, vagy talán sokszor, nem is vele kapcsolatban pontosan, de Ő is érintett volt a dologban), de mindig elnézte nekem, főleg, hogy ezzel nem is mérgesítettem fel, csak néha már kellemetlen volt. Aztán kezdtem kilábalni az egészből és békességben éltünk tovább - ő az ő életét, én az enyémet, de bármi volt, ő is számíthatott rám és én is rá.

Aztán csináltam valamit (nem részletezném, mit, nem szégyenből, csak szeretnék anonim maradni, plusz így is hosszú, amit írok) magam miatt. Egy jó döntésnek tűnt akkor, de egy nagyon ronda lépés volt felé. Ez pedig egy mély haragot váltott ki belőle. Ez volt az első, hogy kihúztam nála ténylegesen a gyufát és kihoztam a sodrából.

És azok után, amit értem tett, hogy ezzel háláltam meg, az kiölt belőle minden jó érzést irántam. Megérdemeltem.

Rengeteget láttam kisírt szemekkel ezek után, illetve nagyon rossz hangulatokban és nem is az volt a fő cél, hogy megbocsásson, hanem, hogy ne legyen ilyen állapotban. Többször írtam bocsánatkérő levelet, szóban bocsánatot kértem, de se ez, se az idő múlása nem segített.

Leültünk átbeszélni és mondott pár dolgot, amivel jóvá tudnám tenni. Az elkövetkezendő három hónapban végig ezen voltam, minden egyes elhangzott dologba maximum energiát fektettem bele és mindent kiválóan teljesítettem. Minden egyes kérését

És így telt el 3 hónap, majd úgy hozta a sors, hogy újra beszéltünk. Kiderült, hogy semmi sem segített azok közül, amit megvalósítottam, ugyanúgy benne van még a fájdalom és nem bocsátott meg azért, amit tettem. A megbocsátás már rég nem érdekelt, nem érdemeltem meg, viszont rossz volt, hogy a fájdalma kicsit se enyhült.

Utána jött még egy lépés, amivel végérvényesen kimutatta, hogy nem bocsátott meg és azóta nem keresett és én sem őt. Úgy voltam vele, azzal nem oldok meg semmit, ha folyton írogatok, inkább most az ellenkezőjére van szüksége; eltűnnöm az életéből.

Azóta eltelt lassan 3 hónap, ez idő alatt egyszer sem beszéltünk, nem kerestem Őt; viszont folyton furdalt a lelkiismeretem, azért, amit vele tettem.

Én hosszú távra, talán örökre tervezem, hogy eltűnök az életéből, de minden nap egyre nehezebb a tudattal élni, hogy még haragszik rám és, hogy még érzi a fájdalmat, amit én okoztam.

Ezen idő alatt többször beleképzeltem magam az ő helyzetébe, hogy milyen rossz volt neki, amit miattam kellett átélnie.

Írtam erről verseket, több levelet neki, de semmit se küldtem el, hogy ne zavarjam meg a nyugalmát.

Már odáig fajult, hogy minden nap munka közben arról fantáziálok, hogy bejön a munkahelyemre és azt mondja, hogy már nem érez fájdalmat és túl van rajta és nagyon rossz utána felfogni, hogy ez nem a valóság.

Szeretnék valamit tenni, hogy végérvényesen megszűnjön benne a fájdalom és minden rossz érzés, mert tényleg nem a rosszat érdemli, hanem a jót.

Nem tudom, mit lehetne tenni... Sőt egyáltalán tennem kéne e most valamit, cselekednem vagy a hallgatás a legjobb gyógyír a gondra.

Ti már kerültetek olyan helyzetbe, hogy valakinek fájdalmat okoztatok és hosszú ideig nem akart elmúlni az illetőnek a fájdalom, de valahogy megbékélt vagy sikerült megbékítenetek?