Mit jelentsen ez a felháborító viselkedés?

A szituáció a következő. Tavaly áthelyeztek hozzánk egy pár új embert, köztük azt a hölgyet is, akiről szó lesz. Mivel nem pusztán csinos, hanem okos is, így úgy gondoltam, hogy megpróbálok vele közelebbi kapcsolatot kialakítani, így elkezdtem vele társalogni. Eleinte mintha nem fogadta volna szívesen a barátságomat, de miután egyre többször beszélgettünk úgy kerültünk egyre közelebb egymáshoz. Én rögtön az elején tisztáztam, hogy magamnak való és hangulatember vagyok, és ezt sokszor a környezetemen verem le. Csúnya tulajdonságom, de ez van. Én ezt tisztáztam, úgy voltam vele, hogy ezt fogadja el, ha velem akar társalogni. Tény és való, hogy előfordult olyan, hogy rajta vezettem le azt, hogy a volt feleségem felidegesített, vagy hogy nem engedte látni a másfél éves lányomat, de apaként jogom van az ilyen dolgok miatt idegesnek lennem. Nekem úgy tűnt, hogy ő megérti, ha felmérgelem magam, sokszor próbált nyugtatgatni, segíteni, több-kevesebb sikerrel. Tényleg úgy éreztem, hogy igazi barátság alakult ki köztünk. Aztán egyszer egy iszogatással töltött este után úgy alakult, hogy lefeküdtünk egymással. Ő minden áron meg akarta ezt beszélni velem, de én mondtam, hogy itt nincs mit megbeszélni, ami történt, megtörtént, ennyi. A szex jó volt, de nem akartam közel kerülni hozzá. Láttam rajta, hogy rosszul esik neki, de úgy voltam vele, hogy meg kell értenie, hogy nekem a volt feleségemből bőven elég volt az életben. Próbálkozott még utána kedves szavakkal, hogy de próbáljuk meg, mert ő más, mint az idegbeteg exem, de tényleg nem akartam elmélyíteni ilyetén módon a barátságunkat. Ebben az időszakban ráadásul az exfeleségem is gyakran szívatott, hamarabb kellett eljönnöm, mert a gyerek beteg lett, vagy mert ott volt az új pasija...stb. Az is tény, hogy ezeket mindet rajta vezettem le, de nem mondtam neki semmi valótlant. Az, hogy ő nyafogott a saját kis piti problémái miatt, az úgy gondolom, hogy nem verte az én problémámat, mert nálam mégis csak a gyerekemről volt szó. Ezt meg is mondtam neki, hogy irigylem a problémáit. Úgy látszik zokon vette, mert ez után már nem feltétlen hagyta, hogy leoltsam, hanem vissza-visszacsípett, és én nem igen tűröm az ilyesmit. Arról nem is beszélve, hogyha tőlem akart valamit, akkor milyen alapon fogadott el egy közös férfikollégánktól neve napja alkalmából bonbont és virágot, ráadásul pofátlan módon, ott az én szemem előtt ölelte át és adott neki puszit, és gondolom mondanom sem kell, hogy a pasi meg majd kiugrott a bőréből, hogy egy ilyen fiatal és szemrevaló hölgyemény ölelgeti. Aztán rátévedt a szemem egy másik kolléganőre, igen szemrevaló volt ő is, és igen, elkezdtem vele flörtölgetni, csapni neki a szelet. Nem akartam én tőle semmit sem, de tetszett. Láttam rajta (mármint azon, akiről a kérdés szól), hogy nagyon nem tetszik ez neki, de könyörgöm, nem tettünk egymásnak fogadalmat, nem kezdtünk el járni, nem jegyeztem el, akkor miért ne flörtölhetnék mással? Főleg, hogy nem akarok a másik nőtől semmit sem. Na de ezen aztán annyira besértődött, hogy azóta nem keres, nem ír, nem néz rám, ha olyat szólok, ami valóban vicces fapofával ül és így tovább. Bezzeg másokkal ugyanúgy nevet, viccelődik, beszélget, engem meg szó szerint levegőnek néz. Egy az egyben keresztül néz rajtam, mintha ott sem lennék. Mivel nem tudtam vele zöld ágra vergődni, így írtam neki egy levelet, amiben számon kértem a viselkedését, és amire ő csupán ennyit reagált: nincs mit mondanom.

Mi az, hogy nincs mit mondania? Jogom van tudni, hogy miért fordult el tőlem. Jogom van tudni, hogy mirefel ez a viselkedés. Nem?