Teljesen egyedül vagyok. Úgy érzem magam, mint egy kísértet, pedig elvileg még fiatal vagyok és örülnöm kéne, hogy legyek boldog. Mit tegyek?

Barátom van néhány, de túl közeli kapcsolatot képtelen vagyok kialakítani. a korombelieket idegennek érzem, nem "értem a nyelvüket", nem tudok velük azonosulni. sokat voltam egyedül, sokat olvastam, nem szocializálódtam velem egykorúak közé. Más dolgok érdekelnek, és ezt ők is látják rajtam.

Rettenetesen magányosnak érzem magam. Ez már évek óta így megy, teljesen el vagyok szigetelődve. A szüleim sem értik, mi bajom, de nem is érthetik, hiszen az ő szempontjukból minden rendben is van. A barátaimmal néha beszélgetünk, meg ilyenek, néha vannak programok, de nem az az igazi, valódi barátság. Nem is nagyon keressük egymást szünidőben. Inkább én hívogatom az embereket, ha nagyon nem bírom a magányt, de fordítva nagyon ritka. Ez nem csak egy embernél van, ez egy elég általános dolog. A suliban egy olyan baráti köröm van, hogy elvagyunk, de mindenkinek van egy régebbi baráti köre, akivel valódi barátságban van, és ilyenkor mindenki ezekkel az emberekkel van. Nekem nincs ilyen. Látom olyan volt osztálytársaimon, akik tényleg igazi barátok, hogy napi szinten találkoznak, hülyülnek, mindent együtt csinálnak. Ha valamelyikük gondol egyet, lehívja a másikat billiárdozni, amibe több ember is bevonódik, de ebből én valahogy mindig kimaradok. Mindenki úgy ismer engem, mint aki másokkal tölti az idejét, de ha minden ismerősöm összekerülne, akik alapból nem ismerik egymást, rájönnének, hogy senkivel nem töltöm az időmet. Az ő szempontjukból megint csak nincs probléma. Amúgy érzem, hogy valami nincs rendben velem. Egész nap teljesen fáradt vagyok, pedig nem mozgok, de nincs is kedvem és erőm egyedül kondizni, nagyon aluszékony vagyok, egyre többet alszom, de nem vagyok kipihent, és ébredés után még sokáig mintha félálomban lennék és szédülök. Nagyon intenzív álmaim vannak, néha visszagondolva már keverek egyes dolgokat a valósággal. Könnyen el is kapnak betegségek, pedig régen tényleg vasszervezetem volt. Pont arról voltam híres, hogy szinte soha nem betegedek meg, most meg a legkisebb dolog is elkap és ágyba dönt. Ebben a tanévben szerintem többször voltam beteg, mint régebben három másik tanévben együttvéve. Szórakozott vagyok, elhagyok dolgokat. És döntésképtelen vagyok. Órákig vagyok képes rágódni a legkönnyebb döntéseken is.

Tudom, hogy ha meghalnék, akkor sok embernek hiányoznék. Engem mindenki úgy ismer, mint egy kedves mindenkinek segítő ember aki megvédi a másikat ha kell. De úg érzem, ez egyre távolabb kerül. Érdekes, hogy mikor valakinek segítek pl,: az osztályból akkor mond egy köszönömöt és elkezd piszkálni, de erre nincs semmi reakcióm. Ez azért van, mert nem szeretem kimutatni, ha baj van. De nagy baj van. Teljesen be vagyok "gyöpösödve". És vannak bizonyos félelmeim. Pl. ha az van, hogy egy barátommal idegen emberek közé kell menni, vagy valamilyen szórakozóhelyre, akkor nagyon erős, megmagyarázhatatlan félelem fog el. Néha még remegek is.

Valójában mindig is csak a nővérem értett meg engem, mindig tudta, ha valami baj van és törődött velem. De mióta elment és összeházasodott valakivel teljesen egyedül maradtam...

aki ezt elolvasta annak köszönöm.

tudom, hogy sokat írtam és sajnálom.

16/f