Hogyan tudnék rendes barátokat szerezni?
Általánosban nem nagyon voltak barátaim, a gimnáziumban viszont annál inkább. Szinte csak úgy sikerült barátságokat kötnöm, hogy meghallgattam a panaszaikat, így két csoport lett: az egyik akik tényleg a barátaim lettek, a másik akiknek a lelki szemetes voltam.
AZóta lett barátom, és csak a barátomra helyeztem a hangsúlyt, mert benne megtaláltam mindent. Ez együtt járt azzal, hogy elvesztettem kb. az összes barátomat. Két és fél éve vagyunk együtt, és észbe kaptam, hogy attól függetlenül, hogy van nekem, kellenek a barátok. Ennek ellenére már kb. nincsenek barátaim. Amikor baj van egyből jó vagyok nekik, de amikor nekem lenne szükségem rájuk, alig vannak mellettem.
Egyszerűen hiányzik az, hogy eltudjak menni délután sétálni velük, beszélgetni, bandázni...
És hiába próbálkozom új barátokat szerezni, nem tudok, mert nem tudok miről beszélni velük. Iskolair endezvényeken, vagy ha új emberrel beszélgetek, bele adok anyait apait, vettem lazára magam, próbáltam feloldódni, de nem tudok barátokat szerezni...
Egyre jobban egyedül érzem magam. Ami nehezíti a szitut, hogy a barátom miatt(részben), részben családi okokból pánikbeteg lettem, és félek, hogy vissza fogok esni.
Hogyan tudnék barátokat szerezni? Én nekem nagyon szükségem van másokra, és egyre jobban egyedül érzem magam.
Barátokat találni kell,nem lehet erre rágörcsölni.Én is rágörcsöltem és mindenkiben megláttam vmit és próbáltam xy-nak megfelelni,hogy hátha barátnője lehetek stb.
Évek alatt nem nagyon jött össze egy igaz barátság sem.Tavaly érettségiztem.Nyarat kb egyedül töltöttem,nagyon rossz volt,hogy mindenki megy bulizni,meg együtt üdülni,nekem meg nincs kivel.Augusztusban hívtak osztálytársaim 1 hétre Gárdonyba.Ami nagyon jól esett,bár ők haverok mint sem barátok.
Aztán ősszel elmentem melózni(egész nyáron munkát kerestem amúgy) és ott sok emberrel találkoztam jó részt velem egykorúakkal.Aztán mindenkivel jóban lettem.De egy lánnyal sokszor osztottak be egy helyre így sokat beszélgettünk és már 1 hét múlva nála kávéztunk munka után.Azóta is tart a barátságunk és ez valóban egy igazi barátság:)
Ja és én nem úgy mentem dolgozni,na most itt barátokat kell keresnem.
Igazából a munkára koncentráltam aztán találtam egy lányt akivel barátság szövődött.Sose hittem volna.Ami fura kb 5 percre lakik tőlünk még sem láttam sose itt :D
Szóval ne görcsölj rá!
Éld az életed,próbálj társasági életet élni azért aztán majd "egymásra találtok" :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!