Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Szerintetek mi történhetett...

Szerintetek mi történhetett az egyik barátommal? ( többi lent)

Figyelt kérdés
Most lettem kilencedikes(új suli új tanárok blablabla és a többi klisé) és egyik barátom összeismertetett egy haverjával akivel eleinte nagyon jól elvoltam, órákat tudtunk beszélni egymással lelkizős és humoros témákról egyaránt ugyanolyan jól.Mostanában viszont szinte egy jó szava sincs hozzám csak folyton szívat a baromságaival, amit amúgy eddig is csinált csak akkor vagy nem zavart vagy simán átléptem a témán, viszont most már egy kicsit fáj, mikor éppen ilyeneket mond nekem. Pont ma voltunk kutyát sétáltatni, és megkérdeztem hogy mostanában mi újság vele, hogy nem olyan velem mint régen és ő rávágta reflexből, hogy semmi. Mondtam neki, hogy de valami biztos van, hogy ennyire megváltozott! De semmit sem mondott és szinte egész sétáláson csak kullogtunk egymás mellett, ami nekem nagyon érdekes volt, mert nagyon jól megértettük egymást és tényleg órákat tudtunk beszélni egymással, annak ellenére is, hogy ő fiú én meg lány. Teljesen össze vagyok zavarodva, hogy mi történhetett és egy kicsit még becsapva is érzem magam, hogy látom a szemében, hogy valami nagyon nyomasztja és nem mondja el pedig tisztában van vele, hogy nem adom tovább senkinek. Már olyanok is eszembe jutottak és órákat is szoktam rajta gondolkozni, hogy lehet velem van valami baj. Ha valaki már volt hasonló helyzetben mit tett ?

2014. márc. 28. 18:30
 1/1 anonim ***** válasza:

Biztos, hogy nem veled van a baja. :) Talán valami személyes, amit nem szeretne senkivel megosztani. Tudod, ez nem bizalom kérdése. Az én legjobb barátom is elég nehezen nyílik meg ilyen témákban. Nagyon jókat és hosszasan tudunk beszélgetni, de ha valami bántja, hosszú idő kell neki, mire elmondja, nem csak nekem, akárki másnak, mert ő egyszerűen ilyen és kész. :) Hagyom, hadd mondja el akkor, mikor úgy érzi, eljött a megfelelő pillanat, nem kell kérdezősködni túl sokat, mert az kellemetlen lehet neki és még a maradék szándék is eltűnik, miszerint elmondaná. Egyszer-kétszer tehetsz rá utalásokat, hogy te kíváncsi vagy rá, mi történt és hogy benned megbízhat, de nyíltan ne faggasd, mert az nem tesz jót. Majd elmondja, ha úgy látja, ez nem ellened szól. :3

Egy kicsit megpróbálhatod felvidítani, elterelni a figyelmét, ez növeli benne a tudatot, miszerint te mellette vagy és próbálsz segíteni neki.

Ne aggódj miatta!

Nagyon szép gesztus, hogy törődsz a barátoddal, de ne feledd, az ő problémája nem a te harcod! Segíthetsz neki, ha elmondja/megkér rá, de feleslegesen ne őrlődj rajta, mert az nem tesz jót senkinek. Fontos, hogy higgadt és pozitív maradj, ezzel biztos pontot biztosítva számára. :)

2014. márc. 28. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!