Félek, hogy elvesztem a legjobb barátnőmet! Bennem van a hiba?

A legjobb barátnőm, akivel már általános iskola elejétől elválaszthatatlanok voltunk, tavaly teherbe esett. Nagyon boldog volt, én meg vele örültem. A terhessége alatt minden rendben is volt, sokat mesélt arról, hogy mit érez, hogy van, meg mivan a babával, de akkor még nem éreztem, hogy változott volna a kapcsolatunk, minden olyan volt, mint mindig. Amióta viszont megszületett a kicsi, semmi más témája nincs csak a gyerek, és ezen kívül nem is érdekli más. Ha néha elkezdem mesélni, hogy mi van velem, látom rajta, hogy udvariasságból végighallgat, de igazából nem is érdekli, nem reagál rá kb semmit, csak max hümmög, és alig várja, hogy elterelhesse a témát a gyerekre. Persze ez nem baj, mert megértem, hogy neki most ez a legfontosabb, és nagyon szívesen meghallgatom, plussz érdeklődöm is, de azelőtt mindig olyan jókat beszélgettünk, most meg nagyon egyoldalú lett az egész. A dolog pár hete tetőzött. Mi is rajta vagyunk a baba projekten a férjemmel, sajnos hónapok óta sikertelenül. A múlt hónap végén nagyon elkeseredtem emiatt, és jólesett volna, ha beszélhetek valakivel erről, hát gondoltam felhívom. Meghallgatott, és bár vigasztalt kicsit, mégis kapva kapott az alkalmon amikor megkérdeztem ő hogy van, elkezdett áradozni a gyerekről. Miután letettük a telefont küldött egy emailt is a legújabb képekkel. Ez akkor nekem nagyon nagyon rosszul esett, éppen nem voltam olyan lelkiállapotban, és akkor jutott eszembe, hogy lehet amit ő csinál az a normális, csak én vagyok irigy, mert nekem nem jön össze a baba, és nem élhetem át azt, amit ő. Illetve nem tudom, hogy az vagyok-e, mert valójában örülök neki, hogy ilyen boldog, csak nagyon hiányzik! Lehet ez inkább önzőség? Mindegy minek hívjuk, a lényegen nem változtat, nem tudom hogyan kezeljem a helyzetet. Persze ettől még keresem rendszeresen, elmegyek hozzá látogatóba, vagy segíteni, és felhívom telefonon még akkor is, ha percekig azt kell hallgatnom, hogy a gyerekkel gügyög. Megbántani nem akarom azzal, hogy mindezt elmondom neki, mert reménykedek, hogy ez csak átmeneti állapot, és majd elmúlik, meg azt sem akarom, hogy irigynek tartson, aki nem tud vele örülni, mert nincs is így. Szerintetek mit csináljak?