Szerintetek nem furcsa az, hogy valaki pont azért nem tud beilleszkedni a társadalomba, mert jazz zenét hallgat, régi rockot, nem bulizós, ivós, dohányzós típus?

Sem önző, sem nagyképű nem vagyok ezt mindenki mondja rólam. Visszahúzódó, csöndes alkat vagyok, aki legtöbbször nagyon jól elbíbelődik szövegekkel, könyvekkel, mániája az, hogy dalszövegeket olvas és próbálja értelmezni a maga körül kialakult világot.

Sőt továbbmegyek. Sem lelketlen, sem empátiára képtelen nem vagyok. Sokan, köztük a barátnőm is említette már, hogy sok olyan dolgot észreveszek rajtuk, bennük, ami mások számára rejtve marad. Sokkal inkább befelé élő alkat vagyok, sokszor önelemző mint más és kimondottan nagy hangsúlyt fektetek a lélekben zajló folyamatokra. Viszont nem úgy szórakozom mint más az tény. Nem volt szükségem arra, hogy barátokkal ugrassuk egymást. A viccelődés, humor normális keretek között természetesen igen, de nem azon a szinten amilyen megalázás ma ebben az országban folyik. Ha mersz különbözni az átlagtól már rögtön kirekesztődsz és falak épülnek, mint a Pink Floyd The Wall című filmjében. A falakat valamilyen szinten jó dolog lebontani, de nem hiszem, hogy ehhez modernnek kéne lenni vagy a társaság középpontjába kerülni. Lehet, hogy sokan ezt nagy idiótaságnak tartják, de mégis így gondolom.

Álmodozós típus vagyok, igen. Ezt sosem tagadtam. De nincs szükség ilyen emberekre is? Azt nem mondom, hogy nincs kapcsolatom, szerelmem, mert van szerencsére. Bár itt kell megemlíteni, hogy kezdenek szétesni azok a dolgok, amiért a szerelem elindult. Talán pont az álmodozás miatt. Ugyanakkor olyan gyönyörű utat jártunk be, amire én nem voltam felkészülve.