Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hogy tartsam meg a barátaim?...

Hogy tartsam meg a barátaim? Mit csinálunk együtt? Miről beszélgethetnénk?

Figyelt kérdés
Lehet hogy egy kicsit hosszú lesz, de örülnék, ha valaki elolvasná és tudna valamit mondani ezzel kapcsolatban. Szóval 16 éves lány vagyok, én világ életemben egy kicsit különc voltam, vannak furcsa dolgaim, kicsit más a gondolkodásom. Emellett nem vagyok túl szép vagy legalábbis én nem gondolom magam annak, és kövér is vagyok. Mindig piszkáltak a sulikban. Más suliba jártam alsóba, aztán felsőbe, aztán még 0.-ba is egy évet. A három közül egyik osztályban sem kedveltek különösebben, illetve általánosban mindig kiközösítettek, úgy éreztem utálnak, a gimiben már nem, mert ott volt egy "nálam is gázabb" lány, így nem én voltam a célpont, kedvesek voltak velem, többnyire kedveltek, de senkivel sem voltam igazán jóban, hogy megbeszéljük a problémákat, elmenjünk bulizni vagy ilyesmi. Nem tudom, hogy kell barátkozni. Félénk vagyok, visszahúzódó, nem merek véleményt nyilvánítani, mert egy csepp önbizalmam sincs, mindig attól félek, mi van ha rosszat mondok. Na idén 9.-be megint máshova kerültem, de mostmár végre végleg. Valami csoda folytán, itt szinte mindenki szeret, mindenki "menőnek" tart és a barátom akar lenni. Van itt is egy-két ember, akivel nem vagyok jóban, de rosszban sem, egyszerűen csak úgy vagyunk.. közömbösen. Ha arra kerülne a sor, pl. egy csapatba kerülünk tesin vagy órán valami csoportos dolog miatt, elvagyunk, semmi bajunk egymással. Nem értem, én ugyanolyan vagyok, mint eddig, nem változtam se külsőleg se belsőleg. Eddig utáltak most meg szeretnek? Nem értem mitől lettem "menő" ha eddig "gáz" voltam. Komolyan felnéznek rám, olyan jó érzés. Most minden jó, szeretném, ha ez így is maradna. Mármint nem azt akarom, hogy az egész osztály imádjon, csak barátokat szeretnék, akikkel őszinte lehetek, akikben megbízhatok, mindent megbeszélhetünk, eljárkálhatunk szórakozni stb. Egy ilyen is elég lenne bőven. Van 3 olyan lány, akivel különösen jó a kapcsolatom. Közülük is van egy, vagyis inkább 2, akik most a "legjobb barátnőim", ők is annak tartanak engem. Én azért ezt így 3 hónap után nem merem állítani, még nem ismerem eléggé őket. Attól félek, hogy ők sem engem, és ha jobban megismernek, nem fognak szeretni. Elvileg azért szeretnek annyira, mert én már egy csomó mindent kipróbáltam, extrém dolgokat, amiket ők egyáltalán nem mernek, egy csomó helyen voltam már és van sok érdekes történetem, el lehet velem hülyéskedni. Hát nem tudom, szerintem meg dög unalom vagyok... Na mindegy, igazából most azt sem tudom, minek írtam ezt mind le. A lényeg, hogy fogalmam sincs mit mondjak, miről beszélgessünk a suliban, velem komolyan nem történik semmi, sose jut eszembe semmi mesélni való. Mondhatjátok, hogy jönnek maguktól a dolgok, de nem.. Leülünk holnap reggel, megkérdezzük mit csináltunk a hétvégén, de senki sem csinált semmit, csak ültünk és gépeztünk kb. Nem jön téma, nem tudunk mit csinálni, ez így nem jó. Illetve kellene valami programot szervezni, néha elmenni ide-oda. De hova? Milyen programokat csinálhatnánk? Nekem komolyan 3 hónappal ezelőttig nem voltak barátaim és semmi ilyet nem csináltam, nem tudom mit kéne. Mit szoktak csinálni a korombeliek? Csak könyörgök ne a vásárolgatást mondjátok, mert attól rosszulvagyok. :D
2013. nov. 10. 15:21
 1/2 anonim ***** válasza:

Mozi

Színház

Kirándulás

Séta

Teaház

Cukrászda

Közös karácsonyi bevásárlás (igen, barátok ezt is csinálják akár)

Múzeum

Utazás együtt (Balaton, külföld...)


Téma: kedvenc könyv, film, sorozat, hobbi, más barátok, akár család...


Nem tudom, a barátkozást nem lehet tanítani!

2013. nov. 10. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Utazásról már volt szó, de majd csak nyáron, ilyenkor nem igazán tudunk messzebbre elmenni. Séta az oké, de valami más program is jó lenne már, a cukrászda nekem is eszembe jutott, de mást nem tudok. Én kirándulni szeretek, de a többiek nem. Mozi itt nincs. Színház, teaház, múzeum senkit sem érdekel (közülünk). Én nem olvasok, de filmeket/sorozatok nézek, a többiek meg pont fordítva, szóval erről nem igazán tudunk beszélni, mivel a másikat nem érdekli, a család/barátok/hobbi témával meg az a baj, hogy ritkán van mit mesélni róla. Persze ha van, elmeséljük, de egy nap 9-10 órán keresztül együtt vagyunk, ennyi mesélni valónk nincs. De köszönöm a válaszod, ment a zöld kéz:) Valaki még ötlet?
2013. nov. 10. 17:16

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!