Szerinted a "forever alone" típusú emberek (pl. akik ilyen kérdéseket írogatnak ki itt, hogy "Miért nincsenek barátaim? "), tudnának mit kezdeni azzal, ha az emberek valami csoda folytán hirtelen úgy viszonyulnának hozzá, mint a népszerű emberekhez?

Sztem sok mindentől függ. Van, aki egyszerűen rossz közegben van, és azért nincsenek barátai (nekem jó pár évig nem voltak igazi barátaim, mert olyan közegben voltam, ahol tényleg a cigi, pia, drog, minden este más sráccal stb. volt a menő, és még ha be is akartam volna illeszkedni, se ment volna, mert cikiztek dolgok miatt), vagy azért, mert nem nyit a többiek felé, fenn hordja az orrát...

A nagy többség sztem vagy gyanakodna, vagy depressziós lenne. Azért még a nagyon vidám és társasági emberek sem mindig képesek feldolgozni a hirtelen jött népszerűséget...

Én is ilyen 'forever alone' vagyok.

Néha történik, hogy az emberek foglalkoznak velem. Egy ideig jó meg minden ,de egy idő után egyszerűen menekülnék a helyzettől, úgy érzem, mintha megfojtanának a törődésükkel. Olyankor legszívesebben nem beszélek senkivel.

Én is ilyen, általad "forever alone" típus vagyok. Ez a egész személyiségfüggő, mindenki máshogy dolgozza fel és mindig van oka. Engem például sokat bántottak kisebb koromban a társaim, mindig olyan közegbe sikerült keverednem, ahol valami miatt kitűntem onnan. Ez nálam oda vezetett, hogy megutáltam az embereket és egyúttal saját magamat is. Aztán sikerült egy közösséget találnom, ahonnan ugyancsak kitűnök, mégis vannak emberek, akik nem tartanak tőlem, és tényleg meg akarnak ismerni, belőlük lettek a legjobb barátaim. Néha vágyom rá, hogy többen szeressenek, több barátom legyen, meg ilyenek, de igazából annyira megvetem az emberek többségét, hogy valószínűleg ugyanúgy nem tudnék mit kezdeni a helyzettel, viszont jó lenne, ha találnék olyan embereket még, akik elviselik a személyiségem. Ez tehát szinte teljesen személyiségfüggő, és nálam a legnagyobb hátrány, hogy elég nehezen emészthető természetem van (viszont ennek is megvannak az előnyei: ha valaki tényleg ott van melletted jóban-rosszban, keres, foglalkozik veled, akkor tényleg bírja a fejed, nem csak szívózni akar, mert az olyan 5 percet sem bírna mellettem ;).

18/L

Túlzás szerintem, hogy annyira rosszul kezelné(n)k.

Az emberek több félék még a "forever alone" címke alatt is. Én csak a két végletet írom le.

van, aki úgy magányos, hogy közben vágyik társaságra.

Ezek az emberek örülnének (csoport 1).

Persze ritka, hogy egyik pillanatról a másikra milliónyi barátja lesz az embernek.

De ha csak egy személy is nyit a kitaszított felé, akkor pozitív személyiségváltozás állhat be.

Mondjuk vidámabbnak tűnik az illető. A vidámabb embereket pedig többen bírják.

Szóval lehet, hogy szép lassan átalakul az élete.

Van aki pedig nem vágyik társaságra a személyiségéből adódóan (csoport 2).

Ő szimplán nem foglalkozna ezekkel az emberekkel, vagy leépítené őket.

Az egész szerintem a hiten múlik. Hisz-e még abban, hogy az ember lehet jó?

Ha igen: csoport 1, ha pedig már nagyon belefáradt, és másra sem vágyik, csak hogy hagyják békén, akkor a másik csoport.

Valamint a magányhoz eléggé hozzá lehet szokni, egy idő után kényelmessé válik.

A kettes típusú "forever alone" már annyira megszokta a "semmit", hogy egy idő után zavarni kezdi, ha más a komfort-zonájában ténfereg.