Létezik olyan, hogy valakinek 24 évesen "nincs kiforrott személyisége"?

Igazából nem is válaszokat várok erre a kérdésre, mert erre nem lehet válaszolni szerintem. Csak valahova már szerettem volna ezt kiírni magamból (lehet, hogy naplót kellene vezetnem ?), és remélem, hogy vannak, akik megosztják velem a hasonló esetben történt tapasztalatait.

Van egy ismerősöm (24 éves lány) aki teljesen kifordult magából mióta együtt van a barátjával (hozzá szeretném tenni, hogy ismerem a barátját, és nem ő erőltette, hogy változzon meg). Teljes mértékben a barátja alá rendelte magát, nem tud nélküle élni. Ezt szó szerint értem. Hogyha, a fiú elhagyná őt, a lány idegileg összeroppanna. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy 100%-ban tőle függ. A fiú nélkül nem ment eddig sehova (de még egy LÁNYOS „pizsamapartiba” se), nem ivott mert, ő nem iszik alkoholt (mielőtt megismerte a fiút, úgy döntötte magába a piát, hogy még a pasik is elbújhattak mellette), nem eszik pizzát, hamburgert, stb. mert az egészségtelen (eddig ezekkel az ételekkel sem volt baj), imádja a horror filmeket (eddig ki nem állhatta, rettegett tőlük), eddig könyvelő akart lenni nagyon, most jogi karra adta be a jelentkezését (barátja is jogi karra jár). A barátjával 2 éve vannak együtt. Tudom, hogy ha valakinek lesz barátja, akkor részben megváltozik, elhagyja NÉHÁNY szokását, felvesz NÉHÁNY újat. Ez tény, tudom. De az ő „személyisége” 180 fokos fordulatot vett, minden téren. Mikor problémák voltak köztük, mondtam, hogy nem szabad, hogy ennyire függjön tőle, akkor sírva mondta, hogy „tudom, tudom”, de persze nem történt semmi ezután. Aztán januárban összevesztünk, és kb. 2 hónapig nem beszéltünk.

Vannak a baráti társaságban más párok is, akiket eddig „elítélt-lenézett” (nem találom a megfelelő szót, ezért használom ezeket), mert a lányok gödény részegre itták magukat, széthánytak mindent minden buli alkalmával. Nem tudnak úgy elmenni nyaralni, vagy strandra, vagy bárhova, hogy ne a totális részegség és a hányás legyen a középpont, valamint mert a párok sokszor külön mentek bulizni, és a bulizás alkalmával ordenáré módon viselkedtek.

Mikor újra elkezdtünk beszélni (kb. 1,5-2 hónapja), meg újra elkezdtük tartani a kapcsolatot, épp a szülinapja közelgett. Vettem neki egy cserepes virágot ajándékba. Azon a hétvégén volt nálunk egy kis szalonnasütés, és gondoltam majd akkor odaadom neki, úgyis a szülinapja után kb.5 napra volt, meg azon a héten nem is tudtunk találkozni. Ott volt a fent említett „lenézett” pár is. Odaadtam neki a virágot, felköszöntöttem, mondta, hogy bent hagyja addig, amíg el nem indulnak, nehogy lelökje valaki. Aztán a szalonnasütés közben mikor beszélgettünk, úgy éreztem magam, mint valami szellem, mint ha ott sem lettem volna. Nem igazán figyelt(ek) ha beszéltem, sokszor háttal nekem beszélt, amikor elmentünk sétálni 2 méterrel előttem ment. Lényeg a lényeg, amikor haza mentek, az ajándék virágot „véletlenül” ott hagyta nálunk. Gondoltam, majd biztos fog szólni, hogy vigyem majd már magammal, ha legközelebb találkozunk, vagy majd visszajön érte. De semmi. Mindez egy hónapja volt… Azóta megint nem beszélünk, de nem volt semmiféle összeveszés vagy ilyesmi, egyszerűen csak nem beszélünk.

Csodák-csodájára, amikor anno összevesztünk, ő elkezdett feléjük húzni (azokhoz, akiket eddig „elítélt”…), és most velük jár bulizni (a barátja nélkül), velük iszik, és pont olyan szakra adta be a jelentkezését, mint az a lány akit eddig lenézett… Egyik ismerősöm (aki ismeri a lányt is), azt mondta, hogy olyan, mint egy élő gyurma, akit úgy formálsz ahogy akarsz, és ő is úgy formálja a személyiségét, hogy az másoknak megfeleljen, és hogy mások befogadják. Nincs önálló véleménye, nézete, akarata, nincs munkahelye (amivel önmagában nem lenne gond, mert ez manapság mindennapi probléma, itt csak az a gond, hogy lenne lehetősége dolgozni, csak neki az a munka nem derogál, a barátja és a szülei tartják el). Ekkor kezdtem el végig gondolni az utóbbi időben történteket, és ezért írtam most le.

Biztos, hogy vannak olyan dolgok, amiket én látok rosszul, olyanok, amikre azt fogjátok írni, hogy ebben nincs semmi, és nem értitek miért zavar-bánt ez az egész. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy velem is probléma van (senki sem tökéletes), csak nem tudom, hogy mi a gond, és hogy hol hibáztam. És igazából azt sem értem, hogy azok után, amik történtek (általában mindig mellettem volt, csak akkor nem amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá…, mint például 1 hónappal ezelőtt), miért bánt ez még ennyire? Azért írtam le, mert sokszor egy „kívülálló” tisztábban látja a dolgokat, mint maga a történet szereplője.