Miért nem tudok barátokat találni?

Hajajj, nem tudom, mit vársz tőlünk, elég komplikált ez, egy életet pedig nem lehet itt megoldani. Az eleje, a kiközösítés és a nem valami szociális gyermek- és ifjúkor nálam is megvolt s speciel nekem sincsenek barátaim. Úgy látszik, azokat nem olyan egyszerű szerezni. Ráadásul ha szinte mindig önmagaddal voltál, akkor más mintázatok szerint viselkedsz másokkal, mint egy normálisabban szocializálódott lény... Én alapból emberi társaságra vágyó vagyok, kíváncsi, roppant kommunikatív, de még így is érzem, hogy más vagyok és bár elcsevegni, összehaverkodni másokkal könnyű, barátság nem alakul ki belőle, s valahogy "ösztönösen" tartom a 3 lépés távolságot, pedig szeretnék szoros barátságokat. Ahogy olvasom, Neked még sokkal nehezebb, mert magaddal is komoly problémáid vannak.

Az nem igazán az egészséges, őszinte kapcsolatok felé vezet, ha "mindenkivel kedves próbálsz lenni". Jobban kéne adnod önmagad. Nem kell mindig kimondani a gondolataidat, persze olykor mindenképpen és ki kell állnod magadért. Hogy ez önzés-e? És ha az? Az önzés jó, fontos dolog :) Ha Te nem állsz ki magadért, akkor ki? Attól még tekintettel lehetsz másokra, hogy a saját életedet úgy éled, ahogy Neked jó és nem engeded, hogy átgyalogoljanak rajtad.

Egyébként az írásod alapján nem tűnsz hülyének. Elég biztos vagyok benne, hogy a világban hemzsegnek a sokkal hülyébbek és bunkóbbak. Írni is tudsz, össze is foglalod a problémáidat, hülyeségeket sem beszélsz... Ha gyenge is vagy valami gondolkodásbeli dologban, ami itt nem látszik, akkor sem hiszem, hogy megérdemelnéd az ilyen erős szavakat. (Nem mintha nem érteném meg az ilyesmit, durva önkritikában én is ott tudok lenni :P)

S elég elcsépelt, de ha Te nem szereted önmagad, akkor nem igazán várhatod mástól, hogy szeressen.

A szöveg teljes elolvasása nélkül elmondom neked, hogy azért, mert magaddal nem vagy megbékülve. Nem ismered saját magad, kétségek között vergődve marcangolod saját lelked a nagy 24 órájában.

Ha nem ismered saját magad, hogy akarsz barátokat szerezni a lelked mellé?

*nap

Basszus írni sem tudok...

De amúgy ezt te is érzed...

De csak pár dolog, az hogy a gondolkodásod meglassult, az természetes, ez mindenkivel így van. Ha nem tartod karban az elmét céltudatosan, akkor az addigi területek másra fognak irányulni. Annak idején matek órán a tanáraim főttek, hogy milyen ügyesen számolok fejben. Ez ma már nincs így, pedig nem vagyok én sem vén még, de ez azért van, mert már nincs matek órám, és nincs szükségem a gyors fejben számolásra. De ha figyelmes vagy, rájössz, hogy az agyad nem meg lassult, csak az energiákat hülye gondolatokra fordítja. Hagyd abba a gondolkodást, az ég világon semmi értelme nincs, csak arra jó, hogy magad marcangold vele...

Ne haragudj, de szerintem te simán depressziós vagy. Ezen itt nem fogunk tudni segíteni.

Miért gondolom ezt? Mert te nem egy problémát írtál le, aminek a megoldásához tanácsot kérsz, hanem leírtad, hogy a te életedben bizony MINDEN rossz, mindenki téged bánt, felsorakoztattál egy csomó (amúgy pozitív( tulajdonságot magaddal kapcsolatban, és persze leírtad, hogy emiatt te egy kis szerencsétlen vagy...

Ez depi, semmi több.

Tudom, mit élsz át, az én sztorim - azt leszámítva, amit a szüleiddel kapcsolatban írtál - egy az egyben ugyanaz, mint a tiéd. Megoldást én sem tudok, általában elfoglalom magam valamivel (segítek a családnak, tanulok, dalszöveget fordítok, stb.), és így nem jut időm töprengeni ezeken a dolgokon. Arra jutottam, hogy az emberek többségükben nem méltóak a bizalmamra, így hát ha ők nem keresnek, nem is foglalkozom velük. Társaságnak itt van a család, meg az a 2 ember, akiben úgy-ahogy megbízom, és akikkel néha agyonüthetem az időt.

Ha gondolod, írj privátban, beszélgethetnénk.

24/L