Hogyan lehetne meggyőzni barátnőmet, hogy nem kell ennyire félni Pesttől?

Sajnálom, kicsit hosszú lesz.

Korábban feltettek egy picit hasonló kérdést, arról ugrott be egyik barátnőm viselkedése. Egy kis faluban élünk, a középiskola 10km-re volt tőlünk, így nem volt szükség rá hogy messzebb utazgassunk. Most 20 évesen úgy néz ki az életünk, hogy nekem ebben a tanévben véget ér a 2 éves képzésem és utána úgy gondoltam hogy felköltözök Pestre, mert itt nálunk (se a faluban, se a városban ahová suliba járok) nincs sok munkalehetőség. Barátnőm az egyetemet végzi levelező tagozaton. Minden héten fel kell járnia egy napra Pestre az egyetemre. A gond itt kezdődik. Tavaly minden egyes ilyen nap felkísérte vagy az anyukája vagy a barátja, hogy ne legyen egyedül. Mert ha egyedül megy akkor biztos hogy megerőszakolják vagy kirabolják. Az út annyiból áll, hogy vonattal vagy busszal fel kéne menni, aztán busszal/villamossal/metróval rögtön eljut az iskolához. De az édesanyja azt is megszabta, hogy nem mehetnek vonattal, mert az nagyon veszélyes mert ott minden egyedül utazó lányt megerőszakolhatnak. Egyébkét és sokat járok fel pl. kiállításokra, ritka hogy üres fülkét találjak, szóval nem lenne egymaga. Aztán Pesten nem mehetnek metróval, mert a föld alatt kitudja milyen emberek állnak lesben a sötétben. Aztán az egyetemnél az aktuális kísérőnek meg kell várni barátnőmet míg végez bent (ez 5-6 órát jelent általában), addig max az épület előtt lehet leülni és olvasgatni vagy zenét hallgatni. Ráadásul úgy megy fel, hogy a táskáját magához szorítja, nehogy ellopják tőle, gyűrűt nem hord, mert ellopnák vagy rosszabb esetben az ujját is levágnák vele, ha siet a rabló. Meg még sorolhatnám az óvintézkedéseket, hogy nem sminkel szintén a megerőszakolás miatt, stb...

Szerintem ez nagyon beteg felfogás. Ráadásul míg ő diákjegyet fizet, addig az anyukája és a barátja teljes árut, így több mint 10ezer elmegy egy nap csak az utazásra. Persze az anyuka ilyenkor vagy kivesz egy napot a munkahelyén vagy a srác utazását fizeti. A srácról annyit, hogy szerinte is jól van ez így és egyet ért mindenben. Ráadásul esze ágában sincs elköltözni neki, pedig már egy éve meg van a szakmája és azóta is keres munkát a környéken, de nem talál. Barátnőmre szintén ez a sors vár, mert amit tanul az nem túl keresett szakma, főleg nem vidéken.

A kérdés jogosan merül fel, hogy miért foglalkoztat ez engem, egyik részről, mivel a gyerekkori legjobb barátnőmről van szó. Másik meg, hogy az idei tanév első ilyen napján se az anyuka se a barátja nem ért rá, hogy felmenjen vele. Ekkor megkért engem, mivel nekem akkor még nem volt nekem suli, és Pesten meg volt egy program amire fel szerettem volna menni, pont aznap mikor barátnőmnek is kellett. Mondtam, hogy oké, felmegyek vele. A gond az volt, hogy a más irányban van a buszpályaudvartól amit én akartam csinálni és amit ő. Mondtam, hogy majd kettéválunk, és ha végez az egyetemen, akkor megcsörget és összefutunk a pályaudvaron. Kiderült, hogy ő úgy gondolta, hogy elkísérem az egyetemig, majd megvárom ott és ha végzett, visszamegyünk a pályaudvarra, ahonnan ő egyedül hazamegy busszal én meg mehetek a programomra. Mondtam, hogy szó sem lehet róla hogy 2X feleslegesen fizessek villamosra, utána 6 órán keresztül üljek egy helyben, majd a program legvégére betoppanhatok. Ennek az lett a vége, hogy az anyukája nem áll velem szóba, mert miattam kellett szabadságot kivennie, mert hogy én lesz.rom hogy a lányával mi történhet. Ráadásul barátnőm is duzzog.