Mi a véleményed arról, ha egy párkapcsolatban az egyik félnek alig vannak barátai? Téged zavarna a dolog?
Adott egy alig egy éve tartó párkapcsolat, ahol a férfi és a nő nagyon jól érzik magukat együtt, sok mindenben egyetértenek, hasonlóak az értékrendjük, működik a kémia is, közös jövőt terveznek. A nő elég visszahúzódó, félénk, bár olykor szokott társaságba járni, igyekszik javítani a szociális életén, nemigen vannak közeli barátai (pedig igénye lenne rá), akik régen voltak, azoktól elsodródott, azóta nem lelt igazán tartós barátságokra. Ismerkedik időről időre, de sosem kerül közel máshoz, akivel egy konzisztens kapcsolatot kiépíthetne, többnyire csak felületes kapcsolatai vannak olyanokkal, akikkel ritkán alkalmanként beszél. Alapvetően az a fajta ember, aki jól érzi magát egyedül is, vannak célkitűzései az életben, sokat foglalkozik önfejlesztéssel, többnyire motivált, pozitív személyiség. Nem szeret ráakaszkodni senkire, inkább az az ember, aki arra törekszik, hogy egyedül is boldoguljon.
Bár párja sem az a tipikus “szociális pillangó”, de vannak közeli barátai, akikkel bizalmas viszonyt ápol.
A nő gyakran cikinek érzi, hogy nincsenek igazán barátai, többnyire a családja és a párja azok, akikkel mindent megoszt.
Szeretne változtatni, de sokszor a próbálkozásai ellenére is kilátástalannak érzi a helyzetet.
Nincs ezzel semmi gond.
Ha jól értem, a másik fél sem áll messze ettől, mert ő sem egy nagy társasági ember. Szerintem ők pont jól összeillenek.
Köszönöm a válaszokat!❤️
#2 Arról nem tudok, hogy létezik-e olyan önfejlesztő program, ami segít barátokat szerezni:))
Tőbbnyire azért érzi úgy, mert úgy tűnik a környezetében senki sem küzd hasonló problémával, nagyon egyedül van ezzel.
Te vagy a csaj, mi??? :D
Ne zavarjon, ha te így jól érzed magad. Senkinek semmi köze hogyan éled a szociális életed, még a párodnak se!
Nem tudom, miért pontoztak le egyes válaszokat, de köszönöm mind!
#6 Teljesen átérzem, én is a tudtára adtam a páromnak már a legelején, hogy tudja kivel van dolga:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!