Hogyan kell az emberi kapcsolatokat ápolni?
Kevés ismerősöm van, barát 0. Hogyan lehet ápolni ezeket a kapcsolatokat? Milyen gyakran írtok rá barátokra? Milyen gyakran találkoztok?
Ha én nem írok vkinek akkor sosem beszélünk.
Általában megismerkedek vkivel aki azonos nemű-nő- ő felajánlja a személyes beszélgetés végén hogy majd találkozzunk, menjünk el x programra. Ok tehát én azt gondolom ebből hogy szimpi vagyok. Majd 1-2 hét múlva én hívnám is találkozni de már nem válaszol. eddig 2/2 próbálkozás volt ilyen.
Tudom nem vagyok egy érdekes ember de érdeklődöm a másik iránt, kérdezek. Ha tudok én is elmondok egy történetet. Próbálom bíztatni ha egy rossz szituról beszél. Nem vagyok büdös, szakadt ruhás, de még így sem jön össze egy ismerettség.
Én úgy szoktam, hogy írok nekik, akár találkozunk, beszélgetünk, játszunk akár többen közösen. Főleg online szoktam, de van aki a társaságban összejár társasozni, kártyázni. Ezekre főleg azért nem járok, mert ők isznak, én meg nem. Elég évente pár ilyen alkalom pl szilveszterkor.
Nekem szoktak reagálni az üzeneteimre, igaz néha napok múlva, de ha meg online mikrofonozunk, akkor ugye ott megy a társalgás. Igaz közben mindig csinálunk valamit, akár együtt, akár külön-külön.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!