Mi lehet az oka, hogy nem tudok bízni, megbízni senkiben sem?

Szélsőségesen nem megy. Olyan dolgokban se tudok bízni, hogy XY reagál majd arra, amit mondtam/írtam neki, vagy hogy betartja amit ígért.

A saját tapasztalatom az, hogy az emberek hazudnak. Szinte mindig. Van aki gonoszságból, más számításból, megint más teljes meggyőződéssel és van aki csak sima felelőtlenségből, de a vége az, hogy "nem lehet hinni senkinek".

Nagyon hosszan mesélhetném, mert iszonyú sok példát láttam erre (és nagyritkán az ellenkezőjére is, de az arány valami iszonyúan nagy a hazudozások javára).

Most pl. egy ember ígért nekem valamit és már most azt hiszem, hogy nem fogja betartani. És ez zavar, mert számítanék rá, ráadásul próbálok bízni, hogy legalább egy kicsit sikerüljön, de félek tőle, hogy az élet megint megtanít az első szabályra: "Soha senkiben sem szabad bízni". (Amikor próbálok, akkor 100%, hogy történik valami ami visszavezet erre a gondolatra). Annyi, hogy ő is a felelőtlen ígérgetők közé tartozik, szóval nem gonoszság vagy számítás. Csak jó volna akkor nem ígérgetni, hanem letudni azzal, hogy "nem lesz és kész" és akkor kereshetnék más megoldást. Így meg rá várok, mert szeretném hinni, hogy úgy lesz, ahogy ígérte.

De nem tudom ezt megtenni. Szorongással, félelemmel várom azt az időt, amikor már bizonyossá válik, hogy igazam lett (ez technikai okokból kb. jövő hét szerda) és nem tudom mit tegyek, ha ez így lesz. Szakítsak meg vele mindenfajta kommunikációt? Büntessem magam valamivel az ostobaságomért, mert hittem, és megint bebizonyosodott, hogy nem volt okos ötlet? (Akár távozzam az élők világából? Ideje volna... Mert hitem már nincs és nagyon fáradt vagyok emiatt lelkileg)

Amit utálok ebben az a tehetetlenség (ez hosszú, a lényeg, hogy nem lehet csak úgy megoldani máshogy a problémát) és a kiszolgáltatottság érzése (ugyanezért). Ez a szorongás addig "végig velem marad"? Nagyszerű, mert már most őrjítő. Utálom az ilyen helyzeteket.