Ki tudnál békíteni két embert, akik nagyon haragszanak egymásra?

Nem hinném, de én is azt gondolnám jobbnak, ha nem avatkoznék bele a dolgukba. Majd ők megoldják, ha akarják.

Nem azért mondom, mert ez a könnyebbik út, hanem tartanék attól, hogy tovább rontanám a helyzetet, esetleg úgy belekavarnának a dologba (vagy én magamat), hogy még a végén rám is megharagudnának.

Van napjainkban egy "népbetegség". Az egész fejlett nyugati világ népességének többsége ebben szenved. Úgy hívják: dopamin-rezisztencia. Nem is betegség, hanem egy időlegesen megváltozott mentális állapot. Akár csak a részegség. Csak ez évek alatt alakul ki, és a megszüntetése is hosszabb, nehezebb.

Az egyik - de nem egyetlen - megnyilvánulási formája éppen ez, két ember haragban van egymással, s - ha lehet - gyakran veszekednek. Házastársak között ezt az állapotot a neves pszichológus, Dr. John Gottman "csótány motel"-nek becézi. Mielőtt az okot ismertetném, nagyon fontos megjegyezni. Tudományos tény is, hogy tartós, megbocsájtatlan harag azt az egyént, aki haragszik, idővel egészségileg károsítja. Eleinte érthetetlen, és kellemetlen tünetek jelennek meg, kimutathatatlan forrásból, majd tényleges testi elváltozásokká fajulnak. Gyakori a daganatképződés, de az erózió (fekély, szklerózis) is. Ahogy a mondásban van: "A harag az, amivel másokat akarunk bántani, de magunkat öljük meg vele". Tehát alapvető a megbocsájtás, amely egy nehéz, de végigvihető folyamat.

A gyógyítás alapja lenne az okot ismerni. Csakhogy, amivel a haragot magyarázzuk, az nem az ok, hanem csak egy jól felépített, elhihetően magyarázható ürügy. A harag mint érzés már bennünk van, és az agy nem bírja ki, hogy okot ne találjon hozzá. Kényszeresen keres rá ürügyet.

Az igazi ok azonban megdöbbentő helyről származik. Ezt Dr. Anna Lembke "Dopaminkorszak" c. könyvéből tudhatjuk meg, amely nemrég magyarul is megjelent. Helyenként sokkoló részei miatt olvasmányos is. S bár a könyv nem a haragról szól, de a következmények forrása ugyanaz, mint más - napjainkban szintén gyakori - jelenségeknél.

Egy bőséggel, kényelemmel, s a hozzáférhető élvezetek garmadával teli világban élünk, melyben mindig a jó felé vonzódunk, és igyekszünk kiküszöbölni a rosszat, a kellemetlent, a fájdalmakat, a szenvedést. Agyunkban van egy központ, közösen az élvezetekre és a szenvedésre. A élvezeti oldal nagyon fontos, mert a dopamin hormonunk termelésére buzdít, amelytől motiváltakká válunk a cselekvésre. A vágyak nem elegendők erre. Késztetésre is szükség van. Az élvezeti cikkekkel korunkban túlterheljük a dopamin termelést, és a központ másik oldalán hiányt biztosítunk (kényelem, és pl. fájdalomcsillapítók). Evolúciós örökségünk az állatvilágból az, hogy ezt az egyensúlyvesztést az agyunk biokémiája korrigálni igyekszik. Érzéketlenné tesz az élvezetekre, és érzékennyé a kellemetlenségekre. Idővel így minden jót, fokozatosan megununk, s egyre több, egyre minőségibb kellene belőle. Míg a másik oldalon - súlyossá vált esetben - már a legkisebb rosszat is felnagyítjuk - ösztönösen - elefánttá.

Egy tartalék ösztönző forrásunk az agresszió, amely haragként tör fel belőlünk, bármilyen kis kellemetlenségtől. Az agressziót gyakran a másik bántására használjuk, de ez nem tudatosul, hanem csak az a jó érzés, hogy cselekvőképesekké váltunk. Márpedig a dopamin-rezisztencia épp ezt a tulajdonságunkat bénítja, unatkozunk, de tespedtnek, fáradtnak, nehezen megmozdulónak, tehetetlennek érezzük magunkat. Egyszerű, rövid ideig tartó megoldás, valamilyen élvezeti cikk használata, amely gyakorta egy élvezetes cselekvés, pl. Tik-Tok, YouTube, közösségi oldal, vagy van akinél pl. a pornó. Csak pillanatnyi hatása van, de egy picit tartósan tovább küld a mélybe, a rezisztenciába, tovább rontva állapotunkat.

A haragnak is ilyen a hatása, csakhogy a vele járó feszültség állandósul bennünk, látszólag eltűnik, de a mélyben tovább dolgozik testi szinten támadva.

Mi a teendő? Sajnos nagyon nehéz, mert számos gyakran használt élvezeti pótszer (az agresszió is) olyan függőséget kelt, mint a drogosoknál a drog. Az elvonókúra hosszas (kb. 30 napos) szenvedéssel jár, és a végső javulás kb. 2 év után következik be.

Vagyis abba kell hagyni a veszekedést, fel kell dolgozni, azaz megbocsájtani a haragot, amihez a bocsánatkérés egy szép gesztus, de a megbocsájtás a haragudó dolga, és bocsánatkérés nélkül is fontos, ha az egészsége számára fontos.

Általában egy társadalomban - régen az uralkodói körökben - a növekvő jóléttől alakult ez ki, melynek mellékhatása az is, hogy a jólétet nem érezték annak. Gyanakvások támadtak, akár paranoiába hajlóan, és mindig háborút eredményeztek. Ma egy ilyen a korban élünk.