Csak én nem tudok kiigazodni a kolléganőmön?
Eléggé jóban vagyunk, vele a legjobb a viszonyom a munkahelyen. Amikor volt egy elég nehéz korszakom, akkor lelkileg sokat támogatott. Amiért én nagyon hálás vagyok neki. Idén is készítettem valamit a szülinapjára.
Egy pénteki napon műszakváltáskor adtam át neki (most nem egy műszakban vagyunk), akkor azt mondta, majd felhív hétvégén. Nem hívott, de még csak egy üzit sem dobott. Hétfőn sem, és a melóhelyen sem keresett meg. Kedden nem voltam, szerdán összetalálkoztunk. Akkor azt mondta, keresett kedden, de nem voltam. És azt ígérte, hogy vasárnap felhív, nem felejti el, ígéri (itt meg kell jegyeznem, hogy megintcsak magától ajánlotta fel, hogy felhív, én nem tettem említést az elmaradt telefonról). Vasárnap megint nem hívott. Ma felhívtam, gondoltam már csak azért is, hogy megkérdezzem, minden oké volt-e a fogorvosnál. Kérdeztem tőle, hogy jókor hívom-e, azt mondta, igen. Aztán elmesélte, hogy mi van a fogával, majd megkérdezte, hogy hogy vagyok, de miután azt feleltem, hogy jól, megvagyok, ő elköszönt, hogy akkor most leteszi, majd odabent beszélünk.
Nekem még lett volna mondanivalóm pedig.
De egyébként már egyszer eljátszotta ezt korábban, akkor ő hívott fel, és elpanaszolta a benti dolgokat, majd ugyanígy elbúcsúzott, hogy most lerakja, vigyázzak magamra... Én akkor se közölhettem a mondandómat 😅
Egyszerűen nem értem. Ha nem akar velem csevegni, akkor minek ígérgeti, hogy felhív? Én nem kértem, annyira nem is szeretek telefonálni (írkálni jobb), de ha már azt mondja valaki, hogy fel fog hívni, akkor számítok rá.
Ha nem érdeklem, akkor ne ígérgessen, mert így csak magából csinál bohócot, már bocsánat... 😞
2
Jó, de mint írtam, nem kértem, hogy hívjon, szóval nem tepertem, ő találta ki. Elég lett volna megköszönni az ajándékot y és kész. Felesleges volt ígérgetnie.
Ráadásul vele pont megbeszéltük, hogy mindig őszinték leszünk egymással. De akkor ezek szerint ő is alakoskodó...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!