Mit gondoltok azokról a szülőkről, akik ilyen módon bánnak a gyerekükkel?
Barátom egy megrendítő helyzetet osztott meg velem, amelyben elmesélte, hogy a jogosítvány megszerzése során háromszor bukott meg a forgalmi vizsgán. Szülei ahelyett, hogy támogatnák, sértegetik és lebecsülik, mondván, hogy ő a család szégyene.
Ráadásul a haverom gyógyszereket szed pulzusproblémái miatt amit az orvosa írt fel neki, és kitűnő tanuló a suliban (ugyanúgy szoftverfejlesztő és tesztelő szakmát tanul mint én), mégis a szülei figyelmen kívül hagyják, amit mond. Negyedszerre sikerült neki a vizsga, de még mindig nem hallgatnak rá a szülei, és csak elküldik, mintha nem érdekelné őket, amit mond. Korábban még öngyilkosságot is fontolgatott az állandó leértékelés miatt, de szerencsére sikerült lebeszélnem róla.
Szomorú módon még az is előfordult, hogy egy rokona vitatkozott a szüleivel a nevelés módjáról, és az apja azt mondta, hogy "inkább meg se született volna az a barátom elletek volna ketten a feleségével". Amikor a rokona arról beszélt, hogy a fiú öngyilkos akar lenni, a szülők csak kinevették és közölték, hogy "legyen, kit érdekel". Mindezek alapján mit gondoltok az ő szüleikről első hallásra? (Az a haverom 21 éves)
Sajnálom, hogy ilyenek a szüleid, kérdező.
A jogsi miatt ne aggódj, én nekem is az utolsó lehetőségre sikerült (mármint volt valami szabály az én időmben, hogy x próbálkozás után mentális kivizsgálás kell a következő próbalkozás előtt és pont sikerült megúsznom ezt a vizsgálatot, mert átmentem).
Hidd el, semmi szégyellnivaló nincs benne. Megszereztem a jogsit, de nem vezettem azóta sem, tömegközlekedek, van olyan idős ismerősöm, aki sosem szerzett jogosítványt és világéletében tömegközlekedett és elvolt.
Nyílván, amikor a csatlakozásokra 1-2 órát kell várni vagy a járat nem ott tesz le, hanem még sétálnod kell, az nem kellemes, ilyenkor jobb az autósnak, de azért ez egy elviselhető bosszúsag és rengeteg előnye van a tömegközlekedésnek.
Gondolj bele, hogy mi minden mást értél el önerőből, nem egy vizsga dönti el, hogy értékes ember vagy-e.
Ennyi erővel A híres régi költőket is vessük meg, mert pl nem szereztek jogsit?
Egy életre traumatizálták. Undorító.
Lassan ott tartok hogy kötelezővé tenném a terhesgondozásban és szülés után is a szülők pszichológiai szűrését, nyomonkövetését ellátását (tudom idealista vagyok, álmodik a nyomor), mert tényleg rengetegen lelkileg alkalmatlanok a szülőségre, és egy egész életet nyomorítanak meg ezzel.
Kitartást kívánok annak akiről szó van, mindenképpen kérjen segítséget a regenerálódáshoz, javuláshoz, hagyja ott a mérgező környezetet!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!