Ki hogy élte meg egy hosszú barátság lezárását?

Legutóbbi legjobb barátnőm két év barátság után váratlanul megírta, hogy nem érzi már barátságnak a barátságot és letiltott, hogy reagálni se tudjak. Minimum lett volna, hogy megbeszélje személyesen velem, ha valami gondja van. Én tanultam és dolgoztam, amitől sokat kimerült voltam, ő pedig az egyiket se, nem tehetek róla, hogy így kevés időm maradt csevegni és programokra. Nem tudok mit tenni, ha ezt nem érti meg. Nagyon rossz volt, hogy lehetőséget se adott ennek átbeszélésére. Legalább 3 hónap kellett, hogy valamennyire túltegyem magam, bár teljesen nem tudom. Ha arra is jutottunk volna, hogy ne tartsuk fent a barátságot számomra feldolgozhatóbb lett volna, ha leülünk megbeszélni, meghallgatjuk egymást és közösen arra jutunk, hogy megszakítjuk a kapcsolatot. Most is szomorú és fájdalmas az egész és hiányzik. De nem bánom, hogy így történt, mert ezek szerint képtelen volt arra, hogy megbeszélje velem a legfontosabb dolgokat és nem is érthetett engem igazán. Előbb utóbb ez történt volna, a barátnőm letiltott volna mindenhonnan, ha valami nem tetszik neki és minél több év "barátság" telt volna el annál rosszabb lett volna.

Értelek, ha lett volna lehetőség búcsúzásra a történet feldolgozása is könnyebb lenne. Persze 5-6 évet nehéz feldolgozni. Más amikor eltudsz normálisan búcsúzni és más amikor csak egy hirtelen letiltás vet véget a barátságnak. Ez sajnos ilyen. Ha annyira értékelte volna a barátod a barátságot mint te az övét már rég keresett volna.

Nekem véget ért két barátságom is az évek alatt.

Az egyik két év ismeretség után, de alapból kissé felszínes volt a kapcsolat, sosem mentünk igazán mélyre. De jól éreztük magunkat egymás társaságában. Egy aprócska konfliktus után az illető (aki saját elmondása szerint is egy dráma királynő) mindenhonnan is letiltott, sőt, az akkori barátaimat is megpróbálta rávenni,hogy ne barátkozzanak velem ( természetesen nem hallgattak rá, ők is úgy érezték nagyon fel lett fújva a dolog).

Mivel ilyen csúnya vége lett, és sosem volt túl erős a kötelék,így viszonylag hamar túl tudtam lépni rajta. Azóta egyszer összefutottunk a városban, mindketten megörültünk a másiknak, beszélgettünk egy kicsit. Aztán pár hónapra rá ismét összefutottunk, majd úgy tett, mint aki nem ismer. Szóval nem kár.

A másik barátságot már nehezebben engedtem el, nagyon kötődtünk egymáshoz. A lány gimnázium vége felé teljesen elszigetelte magát az akkori barátaitól (köztük tőlem is), majd lett pár új. Bármit tehettünk, bárhová hívhattuk, mindig nemleges választ kaptunk, így feladtuk. Szerettünk volna mellette lenni, de láthatóan mindenhová az új társasággal ment.

Aztán az utóbbi időben a régi baráti társaságból egy két emberrel néha találkozik, de már nagyon nem olyan, mint anno. Én többször kerestem, de szinte soha nem válaszolt, vagy csak hetekkel később. Nagyon hirtelen történt ez a drasztikus váltás, de nem tudom mi mást tehettünk volna.

Így elengedtem. Az elején nagyon furcsa volt, de mára már csak ritkán jut eszembe. Remélem jól van azért.