Van közületek, aki kimondottan megkönnyebbült akkor, amikor jó néhány egykori barátjával egy idő után megszakította a kapcsolatot, mert meguntátok, hogy előtte már mindig csak ti kerestétek őket jó ideje?

Nem kellett kifejezetten megszakítanom, csak többé nem kerestem és ennyi. Kicsit bánom, mert az történt, hogy van 2 gyereke, és mindig a gyerekekre fogta, hogy miért nem ér rá. Nekem is van 2 amúgy, de tudni kell, hogy mind2nk gyerekei iskolások, már nem kicsik.

Ha neki jó úgy, hogy nincs egyetlen barátnője sem, akkor maradjon így. Nekem már más barátnőim vannak.

Nekem volt egy barátnőm, még középiskolában barátkoztunk össze. Eltelt 10 év, azóta is tartottuk a kapcsolatot, alkalmanként találkoztunk. De inkább én kerestem őt, én javasoltam a talikat, de olyankor meg mindig ment a siránkozás, hogy ezért meg azért szar az élete. Mind olyan dolog volt, amit magának köszönhet, pl. rossz párkapcsolat, holott az elején látszott, és mondtam is neki, hogy emellett a pasas mellett nem lesz jó sora. Milyen szarok a kollégák, milyen szar a munka, stb... Konkrétan minden szar volt, teljesen mindegy, mikor találkoztunk. Alig volt ideje mindig, holott a munkánn kívül nem volt semmije, se másodállás, se hobbi, semmi. Egyszerűen meguntam, hogy rendesen időpontot kell kérni tőle, mert mindig van valami; az hogy velem mi van, sosem lényeg; hogy nekem milyen könnyű, mert van pénzem (igen, két másodállással); nekem könnyű az életem (aham, viszem a háztartásomat, mellette besegítek anyuéknál, mert ők meg nagyszüleimet gardírozzák, mert már nem bírják magukat, emellett két mellékállás).

Meguntam, nem kerestem. Ő sem engem, gondolom talált mást, akinek el tudja sírni, milyen szar neki. Sokkal kevésbé éreztem ezután magamat lelkileg kizsigerelve, lefáradva.

Inkább az energiavámpíroktól volt megkönnyebbülés... pfú, de utálom őket, minden róluk szól, az ő nyomorulról, ráadásul csak nyávog, de tenni nem akar ellene.

Most is van egy ilyen ismerősöm, napokon belül elköszönök tőle, nekem nincs szükségem erre. Szakemberhez menni nem akar, helyette mást fáraszt.

Nekem is inkább az energiavámpíroktól való megszabadulás ért fel nem kis megkönnyebbüléssel. Én valamiért vonzom az olyan embereket, akik csakis két lábon járó lelki szemetest látnak bennem, és közben ilyen fröcsögő stílusban szapulnak mindent, mindenkit.

Viszont olyan emberek is voltak, akikkel azért szakadt meg a barátság, mert egy ponton már én sem kerestem őket. Eleve is én voltam, aki nyitott mindig, aki feltette az első kérdést, aki megírta az első üzenetet... de az inkább volt szomorú, keserédes dolog, mintsem megkönnyebbülés. Mert nem volt könnyű őket elengedni, hiányoztak, de mit lehet tenni, ha már csak te próbálkozol egyedül..?