Egy nő akivel barátkozunk neten elhívott kávézni, mondtam hogy rosszak a fogaim megkéne csináltatni de igazából ezt már az elején el mondtam neki, minden mással együtt de ez után kb terelt már szóba sem jött a kávézás,akkor ennyi volt?
csak nem értem mert én már az elejétől nyílt kártyákkal játszom.
Örültem a meghívásnak de egyben nagyon izgulós is vagyok,még akkor is ha csak barátok vagyunk.
Most egy nő elhívott kávézni és neked az volt a válaszod, hogy rosszak a fogaid és megkéne csináltatni??
Akkor konkrétan visszautasítottad! Miért csodálkozol, hogy ezután nem kezdett el könyörögni, hogy menj el vele?
Most komolyan, képzeld el az ö oldalárol. Te mit gondolnál, ha elhívsz valakit kávézni az pedig egyböl kifogásokkal jön? Nyílván azt, hogy lepattintott.
Ráadásul Ö felvette a nadrágot, elhívott kávézni, erre nem az a válasz, hogy jajj a fogaim….
Valamennyire megértem a kérdezőt. Én pont 10 éve ismertem meg egy férfit neten. Minden szuper volt, csak nekem iszonyú kuszák voltak a fogaim, amit szégyelltem. Én nem is mertem bevallani, csak le akartam mondani a találkozót.
Aztán a férfi kb leszrta a kusza fogaim. Azóta is együtt vagyunk.
Illetve a fogaim is megcsináltattam a megismerkedésünk után.
Valóban borzasztó dolog az önbizalomhiány. Tapasztaltam saját magamon...
Igaza van a többieknek. Ha már tudott a dologról, felesleges volt újra felhozni. Max ha találkoztatok volna és esetleg nem tetszel neki, akkor is adtál volna egy esélyt a dolognak.
29N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!