Mi volt eddig a legdurvább dolog, amivel a volt barátaitok hátbaszúrtak?

A barátság a kölcsönösségen alapul és lehetséges, hogy az volt a baj, kérdező, hogy nem voltál eléggé érdeklődő.

Nekem is volt egy introvertált barátnőm, (lány vagyok), akit mindig én hívtam fel, mindig én találtam ki a programokat, mindig nekem kellett mindent kezdeményeznem. Lehet, hogy van, aki ebbe belefárad, mert neki is jól esne egy telefonhívás, egy meghívás, akármi. Nem ez lehetett a gond?

Amikor négyszemközt voltunk azzal, akit sok éve barátomnak gondoltam, meséltem valaki - irányomban megnyilvánuló - jellemtelen viselkedését. Rendkívül felháborodott rajta és kifejtette a véleményét nagyon hosszan.

Másnap, amikor plusz egy személy jelenlétében került elő e történet, hirtelen rámtámadt, mondván: igaza van az illetőnek.

"valamennyire én is biztos hibás"

Szerintem hibást keresni nem jó irány. Szerencsésebb volna szimplán csak megnézni magad az ő szemüvegükön keresztül.

"nem hinném, hogy az, ha valaki nem elég "szórakoztató" egy társaságban, akkor azt ki kellene onnan paterolni"

Naná, hogy nem. Ugyanakkor tedd fel másként a kérdést: ha valakihez nem tudsz kapcsolódni és úgy látod, hogy ő sem nagyon akar, akkor minek erőltetni?

Az erősen zárkózott emberekkel nem az a kihívás, hogy nem elég szórakoztatóak, hanem az, hogy passzívak. Még pontosabban a visszajelzés teljes hiánya; egy szociális vákuumban ül az ember ilyenkor, ami nagyon feszélyező.

"Az erősen zárkózott emberekkel nem az a kihívás, hogy nem elég szórakoztatóak, hanem az, hogy passzívak."

Pontosan ezt akartam én is írni. Ezen biztosan tudnál egy kicsit változtatni. Ha nem akarsz mindig sokat beszélni, elég az is, ha érdeklődő vagy, kérdező, ha tudsz kérdezni.

" elég az is, ha érdeklődő vagy, kérdező, ha tudsz kérdezni"

Sőt még tovább megyek: gyakran már annyi is elég, ha látszik rajtad, hogy jól érzed magad - többek között erre is utaltam a visszajelzéssel. Nevetsz a vicceken, együttérzel a mély részeknél, ilyenek.

Én egy nagyon beszédes, kommunikatív ember vagyok, nekem azzal nincs bajom, sőt: élvezem, ha nekem kell többet beszélni. Ugyanakkor aki túlságosan passzív és zárkózott, az még hallgatóságnak is kényelmetlen.

"egy igazi barát attól az, ha nem ítélkezik"

Ez egy fatális tévedés. Éppen így közösíti ki magát az ember, mert abban a hiszemben él, hogy neki mindent lehet, mert barát...

Még útálni is lehet, nemhogy ítélni!

Több éves történet, azonban a mai napig nem tudom, hogy végzős évünkre került elő az igazi személyisége, vagy az érettségi-felvételi duó okozta stressz hozta ki belőle azokat a dolgokat.

Úgy kezdett velem viselkedni, mintha valami vetélytársak lennénk, illetve mindenre és mindenkire panaszkodni kezdett. Nekem is, illetve a többi osztálytársunknak is. Egy ponton pedig sok volt már, és szóvá is tettem. Eleinte süket fülekre leltem, utána (ott hibáztam én is) nyersebben közöltem, mert látszólag nem érezte át a helyzetet, pedig már a többiek is sorra jöttek hozzám, hogy hogy' bírom azt a negativitást.. Ezekből pedig egyre többször lett vitánk, majd egy alkalommal olyan szintre hágott, hogy utána hónapokig nem beszéltünk.

Én egy rossz szót nem szóltam róla azalatt senkinek, ha valaki rákérdezett, hogy mi volt, tárgyilagosan elmondtam, hogy összevesztünk és nem vagyunk beszélőviszonyban. Ellenben ő mindenféle történetet talált ki rólam, majd terjesztette buzgón az osztályban. Az más kérdés, hogy nem hitték el, de a tény fájt, hogy képes ilyenre. Pár hónappal később próbáltuk megbeszélni az egészet, de aligha jutottunk előrébb, de talán jobb is így.