Én vagyok a köcsög, hogy bosszút álltam a barátaimon és azon gondolkozom, hogyan állhatnék még nagyobb bosszút?
Az egész úgy kezdődött, hogy öten lányok elmentünk nyaralni, és az utolsó előtti napon felakartam próbálni Dorka baseball sapkáját, de nem akarta odaadni, de én azért felettem a fejemre, és amikor elakarta venni én a magasba tartottam, hogy ne érje el. Aztán ő erre levágott egy hatalmas pofont,(vissza adtam volna de akkor kiad azálkapcs és bekel vinni
a kórházba) és a hormonok miatt elsírtam magam, és erre Liza(a másik barátnőm) nyafogósnak nevezett. A nap további részében se Dórkához se Lizához nem szóltam. Busszal mentünk vissza fele,és azt baszéltük meg, hogy Dorka mellém ül, de végül inkább Anna mellé ült, míg Liza meg Bea mellé, (azt tudni kell rólam hogy nem nagyon szeretem
,ha egy idegen van a közelemben)
és ezért egy idegen mellé kellet ülnöm, és a bosszú része az volt, hogy volt egymás mögött két üres szék és oda akartak ülni négyen,de az egyikbe én be ültem,hogy ne tudjanak úgy ülni ahogy akartak. Az idegen pedig úgy került mellém hogy a következő meg állónál felszált és
mellém ült, de nem bánom, mert egy kedves idős néni volt aki mesélt az unukáiról és adott cukorkát. Szóval most én vagyok a köcsög?
Nem. Te egy kisgyerek vagy
És ne nyulkalj más cuccahoz
Szerintem ez az egész szituáció borzalmasan gyerekes. Te kezdted, de ők folytatták.
Nekem ez az egész baráti társaság elég toxikusnak tűnik, persze lehet az is, hogy tévedek, de nekem ebből a kérdésből ez jött le.
Keress más barátokat, és ne nyúlkálj más cuccaihoz engedély nélkül!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!