Barátok nélkül 40 felett mindhalálig?

40 múltam (férfi), de sosem voltak igazán hosszú barátságaim (inkább felesleges harmadik voltam), pár haverság alakult ki a neten keresztül, találkoztunk is néhányszor, de ezek szinte semmit nem tesznek hozzá az életemhez, hiába igényelnék és adnék ennél többet, ha ebben a másik fél nem partner, és magamnál is gyengébbnek érzem őket, mert még jobban begubóznak. Egyik-másik csúnyán is ért véget, de úgy érzem főleg nem az én hibámból, vagy nem passzoltunk. Főleg fizetett programokon/tanfolyamokon is összeismerkedtem már emberekkel, de azokból sem lett semmi, legfeljebb pár beszélgetés egy kis ivás mellett. Egyesek szerint nem találkoztam még a megfelelő emberekkel, vagy bennem nincs meg a képesség a szorosabb kapcsolatok kiépítéséhez (kicsit talán nehezen nyílok meg) vagy nem érdekelnek a túl átlagos/tucatemberek (többé-kevésbé kilógtam sok közösségből), meg a közhelyes ismerkedési sémák. Nincsenek érdekes/különleges hobbijaim, mert társaság nélkül nincs hobbi és vica verza, segíteni meg senki nem akar, hogy egy eddig ismeretlen tevékenységet elsajátítsak, ha esetleg lenne hozzá érzékem, érdeklődésem. Szinte egyik napról a másikra élek, persze tudom hogy így nem fog változni semmi. Elvagyok egyedül is ha kell, de nem vigasztal, hogy sokan járnak hasonló cipőben. Egyedül nem szeretek eljárni sehová, csak a munkahelyre, bevásárlásra, postára, egyéb elintéznivalókra korlátozódik ez. Munkahelyen jól elvagyok sok kollégával, de azon kívül sosem találkozunk, nem járunk össze. Idősebb rokonaimtól is csak azt hallom, hogy nem irigylik a generációm, mert nagyon nehéz akár párt, akár barátokat találni ebben a világban. Nem válaszolnak az útitárskereső hirdetéseimre sem (vagy értve olvasás nuku), ahol bármilyen kapcsolat kialakulhatna a közös utazások során. Ki hogyan kezeli ezt a helyzetet? Próbál tenni ellene, vagy beletörődött, hogy ennyi idősen már örökre egyedül marad, leszámítva az esetleges párját, családját?