Barátok nélkül 40 felett mindhalálig?

Én most leszek 30, szintén férfi.

Én elengedtem a dolgot, nem töröm magam másokért.

Tudom, hogy ez nem jó hozzáállás.

Nekem a szomszéd ilyen, most lesz 44 éves. Pedig tök jó pasi. Ő is már lemondott a parrol úgy tűnik.

Nála az a baj, az én meglátásom szerint, hogy ha lesz barátnő, x idő múlva az első összezurdules után lelép. Nem megoldani próbálja.

Pedig hosszú távú kapcsolatban es házasságban se az van, hogy összeveszunk, és többé nem látjuk egymást.

Fiatalabb koromban még próbáltam tenni, de amikor már a sokadikra azt tapasztaltam, hogy csak lelki szemetesládának kellek, meg csak kihasználnak, de visszafelé nem kapok semmi jót, akkor megelégeltem és berekesztettem az egészet.

Meg mára család mellett már bele sem férne, időm sem lenne rá, kedvem meg energiám és anyagilag is van jobb helye a pénznek holmi látszatbarátságoknál.

Nézd,budapesti vagyok,54 éves férfi.Három,na jó inkább négy ember volt,akiről azt mondhattam,hogy igazi,tényleg igazi barátom volt.

Három éve lépett ki az életemből az utolsó is,azóta senkim sincs.

Jöttek a munkahelyi gondjaik,párkapcsolati gondjaik, vagy eltűntek, vagy pedig lelki szemetesnek használtak - ahogy a legtöbb embert,ahogy olvasom.

Egy ideig segítettem,de meguntam,hogy szamaritánus legyek. Lelkileg nemhogy adtak,de le is húztak ezzel.

Három éve tulajdonképpen nem volt egy emberi,hosszabb beszélgetésem sem.Mai világban ismerkedni,barátkozni egyenlő szinte a lehetetlennel.Begubózó emberek,telefon-nyomkodás, és olyan problémák : csekkek,akciós vásárlás,stb kötik le az emberek többségét,ami elszomorító.

Pedig havi egy-két beszélgetés,nevetés mindenkinek jót tenne...de erővel nem lehet barátkozni.

5-ös, neked nem volt 54 év alatt semmi gondod? Se párkapcsolati, se munkahelyi? A barátság erről (is) szól, hogy meg tudjuk osztani örömünket, bánatunkat egymással.

Már ketten is írtatok itt, hogy lelki szemeteslada. Dehat ez ezzel (is) jár.

Persze nyilván megfelelő mennyiségben, és nem a másikat megfullasztva vele.

Én is 50 vagyok, és még az általános iskolai barataim vannak meg a mai napig. (5-en vagyunk barátok).

"Már ketten is írtatok itt, hogy lelki szemeteslada. Dehat ez ezzel (is) jár."

Nem! Mivel normál esetben nem csak az van, hogy az egyik a másikra terheli a nyavalyáit folyamatosan és vég nélküli panasztengerben (a megoldásokra pedig nem kíváncsi), hanem néha visszafelé is meghallgatja urambocsá megkérdezi, hogy hogy van és nem csak akkor áll szóba vele, ha kell neki valami...!!

Az ilyen barát szerintem nem barát, hanem egy energiavámpír, akitől érdemes megszabadulni.

A barátság szerintem kölcsönösség kellene, hogy legyen.

És nem csak a rosszban, hanem a jóban is.

Az 5-ös vagyok.

Bőven volt életemben gond,válás,munkahelyi probléma,stb.De sosem öntöttem senki arcába a gondokat,mert egyrészt nem ők okozták,másrészt miért vegyem el más kedvét,örömét a saját negatív érzéseimmel.

Csodálkoztak mindig pl a munkahelyen,amikor a nejem megcsalt,elhagyott,nem siránkoztam,nem bosszantott más öröme.Pedig az életem omlott össze egy hét alatt.Magamnak kellett megoldani,és úgy vagyok vele,hogy annyi gond van más életében, miért tetézzem a magaméval.

De egy jó beszélgetés,egy pohár ital mellett,vagy röhögni ezen a képmutató ostoba társadalmon, az nagyon hiányzik.

Egyébként pedig aki csak akkor találja meg a másikat,ha baja van,vagy panaszkodni akar, az igenis energiavámpír. Egy barát szó nélkul is megérzi,ha szukség van pár jó szóra.De ehhez régi és igazi barátságnak kell lenni.

Nem pedig olyannak,amiben az egyik fél állandóan a párja alteste után szaladgál...Nekem eddig ilyen barátot adott az élet,illetve már csak volt barátot.

Még csak közeledem a 40-hez, de hasonlóan vagyok én is. Van egy sajátos világlátásom és emiatt rövidebb, közepesebb idő után minden társaságból kihullok. Nagyobbrészt az én hibám, de nem szent a másik fél sem sose. Az utolsó hosszantartó baráti kapcsolat, társaság kb. háromnegyed éve szűnt meg és akkor jutottam el odáig, hogy én már nem erőlködöm ezzel, ami jön spontán az jön, ha nem akkor nincs. Nekem annyi szerencsém van, hogy szeretek egyedül lenni, nincs nagy társas igényem, így annyira nem visel meg.

Középiskolát mikor befejeztem utána soha többet nem beszéltem osztálytársaimmal se, akkor voltan utoljára nagyobb emberi tömegben tulajdonképp. :D Mert onnantól kezdve csak kis baráti társaságaim voltak amik mindig cserélődtek, a munkahelyem egy kis családi vállalkozás volt ahol egyedül dolgoztam, most meg egyéni vállalkozó vagyok és egyedül dolgozom ténylegesen, barátnőm nincs és nem is akarok, tényleg egy Aldi bevásárlásnál találkozom emberrel kb. :D Meg mikor kiállításra megyek a kutyákkal, tenyésztő vagyok. Pedig itt még adná is magát a sok ismerős, de nem nagyon épülgetnek a kapcsolatok ezzel se, leszarják az emberek a másikat. Rokonokkal is nagyon ritkán tartom a kapcsolatot, szomszédokkal se beszélek. Engem legjobban az zavar, hogy még az interneten se nagyon tudsz senkivel normálisabban beszélgetni, valahogy az emberek is ilyenek lettek mára.