Mennyire tudtad megőrizni a fiatalkori kapcsolataidat?

A barátok megmaradtak. A haverok nem.

Viszont mivel szinte mindenki más országban van, így nyilván nem olyan, mint régen. Meg már mindenkinek van családja. Így azért más, mint iskoláskorban, amikor semmi dolgunk nem volt.

Egy barátom van, akivel egy városban élünk, és vele rendszeresen találkozunk, kb. havonta. Beszélni bármikor, amikor szükséges. Nem formaság. Szeretjük egymás társaságát.

Semennyire..

Húszas éveim közepe felé járok, és nekem sem maradtak meg. Valamikor egyetem második-harmadik éve táján szakadtak meg a gimis, illetve általános iskolás barátságok. Nem egyszerre, hanem fokozatosan. Pedig próbáltam őket megtartani, fenntartani, de egy ponton már nekem lett kínos, hogy szinte csak én teszek érte bármit is. Mi magunk is, az életünk is, illetve a prioritások is változtak, szóval várható volt ez az egész, de attól még azért csalódott vagyok.

A kifejtésben taglalt dolog is ismerős, nekem azzal az a tapasztalatom, hogy hosszútávon az ilyen nem működik. Sajnos.

A barátságok megmaradtak a gimis körünk nagyrészével. Volt, aki lepergett teljesen, viszont akik Pesten maradtak egyetemen azok közelebb is kerültek és gyakran találkoznak. Mi akik kijöttünk külföldre ritkábban találkozunk a bandával, de a szilvesztert mindig együtt töltjük és nyáron is elmegyünk egy hosszabb hétvégére nyaralni közösen (ezek is olyanok, hogy nyílt meghívó van mindig mindenkinek + az aktuális párjának, aztán aki tud jönni az jön, aki nem az nem).

Teljesen más irányba ment tanulni mindenki (űrrakétamérnöktől és szoftverfejlesztőktől kezdve archeológuson keresztül közgazdászokig és orvosokig) de mindig megtaláljuk a közös hangot, meg sokszor eltelik 5-6 hónap a találkozások között, így mindig van miről beszélni, nem tartjuk egymást unalmasnak.

20-as éveink végén járunk mind, kb 12 fős körről van szó.

Harminchárom éves vagyok, két legjobb barátom van, akikkel általános iskola első osztálya óta ismerjük egymást (osztálytársak voltunk, azaz szintén 33 évesek). Évente három-négy alkalommal találkozunk, mivel mind más városban élünk, teljesen más a foglalkozásunk, ketten párkapcsolatban élünk, így a másik családjával és barátaival is töltünk időt stb., szóval többre nem is nagyon van lehetőség. Ennek ellenére nagyon jó a kapcsolatunk. Messengeren nem szoktunk sokat beszélgetni, ha valakivel valami nagy történik (új munka, költözés vagy hasonlók), azt megosztjuk, de amúgy nem írunk a közös csoportba csak úgy, hogy mi a helyzet. Ezért órákig el tudunk beszélgetni, amikor végre találkozunk. Sőt, alkalmanként olyan hat órát töltünk együtt, egy egész délutánt, de mindig úgy érzem, hogy sokkal többet tudnánk beszélgetni.

Én nem találom unalmasnak őket, és remélem, ők sem engem. Mindannyian dolgozunk, van családunk (gyerekünk nincs, itt szülőkre, testvérekre és hasonlóakra gondolunk), zajlik az élet, rengeteg inger ér minket, és engem mindig nagyon érdekel, hogy mi van velük. Legyen szó arról, hogy az egyikőjüket előléptették vagy akárcsak arról, hogy milyen finom képviselőfánkot sütött. :D