Úgy érzem, hogy nem vagyok képes emberi kapcsolatokat kialakítani. Kezdek beleőrülni, de nem tudom miként próbálkozhatnék tovább?
Gyermekkorom óta nehezen ment a barátkozás. Sosem tudtam felszabadult lenni nagy társaságokban. Mindig csak 1-1 barátnőm volt. Most már ez sincs meg. Illetve van egy, de az már közel sem barátság. Sokszor voltam kiközösített, egész kamaszkoromat a szobámban töltöttem. Nem a múlton szeretnék keseregni, csak leírom, hogy tudjátok, ez nem egy új dolog nálam.
Jelenleg konkrétan senkim sincs a családomon kívül,akihez szólhatnék. A régi barátaim mind lekoptak. Én kerestem őket, ők viszont másfelé kacsintgattak. Egy barátnőm maradt, de ő is folyamatosan lekezelő megjegyzéseket tesz rám. Állandóan a magánéletemben turkál, beszólogat stb. Inkább már kellemetlenebb vele beszélgetni, mint kellemes.
Képtelen vagyok új ismerősöket szerezni. Állandóan kisebbségi érzetem van a többi ember közelében. Főleg, ha azok nem egyedül, hanem csoportosan, vagy párban vannak. Úgy érzem, hogy senki sem ért meg, és engem mindenki könnyen hül*ére vesz. Mondjuk, sajnos nincs biztos kiállásom. Eléggé jószándékú vagyok. Egyből ugrok, ha a segítségem kell. Vajon ez lehet a gond?
A másik, hogy nem tudok beszélgetni. Nem tudom, miként kéne. Nem vagyok buta, van egy csomó téma, amihez hozzá tudnék szólni, de nem merek véleményt formálni, mert félek, hogy olyan vitába/ beszélgetésbe kerülök, ahol nem fogom tudni jól kifejezni magamat. Ezek a “small talk-ok” meg kifejezetten erőltetettek nálam.
Arról meg ne is beszéljünk, hogy a másik nemnél, hiába vagyok szép lány, eddig nulla sikerélményem volt. Ha oda is jön barátkozni/ismerkedni egy srác, belepirulok, vagy megijedek. Nem tudok felszabadult lenni a férfiak társaságában, ők meg ezt gondolom megérzik, és ezek után már nem vacakolnak velem. Inkább továbbállnak. Ha meg nekem tetszik valaki, nyilván nem merem megszólítani. Pedig annyira hiányzik egy kapcsolat. Szeretném én is átélni, hogy szeressenek, és hogy viszont szerethessek.
Egyébként nagyon tudok szeretni, vicces is tudok lenni, ahogyan beszédes is, de csak akkor, ha bízok a másik személyben. Az interneten volt már pár srác, akivel tök jókat dumáltam, de egyikkel sem találkoztam. Többnyire a távolság miatt.
Akkor ami még van: Két munkahelyem volt eddig, mindkét helyen kiközösítettek. Valószínűleg azért is, mert hiperszenzitív vagyok. Nem bírom a nagyszájú, magabiztos embereket a közelemben, ők ezt megérzik, és én leszek az, akit piszkálni lehet.
Most munkakereső vagyok. Nagyon szeretnék home office munkát. Az egyik unokatestvérem is egy ilyen helyen dolgozik, egy telefonos ügyfélszolgálatnál. Hasonlót keresek. De nem tudom, hogy jót tenne-e nekem. Így is nagyon kevés szociális inger ér. Elkezdtem félni az emberektől, a hasmenés kerülget, ha boltba, hivatalba kell mennem. Tökre kivagyok lelkileg a személyes kapcsolatok hiányától. Ugyanakkor képtelennek érzem magamat az ismerkedésre.
22/L
válasza:Én szívesen beszélgetnék veled, olyan emberként, akinek voltak hasonló gondjai. Hátha közösen ki tudunk találni valamilyen megoldást. :)
Egyébként én is hiperérzékeny vagyok. Emellett sokat jártam terápiára, és most már fejlődtem is eléggé.
Szóval, ha gondolod írj nyugodtan. :)
válasza:Én jóval idősebb vagyok nálad, de tizenéves koromban nekem is hasonló problémám volt.
Megszólalni sem nagyon tudtam a legtöbb ember társaságában.
Aztán tudatosan dolgoztam ezen, hogy fejlődjek. Terápiára nem jártam, magamat próbáltam erősíteni.
A mai napig nem érzem magam jól nagy társaságban, de kisebb társaság nem jelent problémát,főleg ha számomra szimpatikus emberekről van szó.
Idegenekkel is nagyon jól el tudok beszélgetni, ha van közös téma.
Kissé introvertált vagyok és emiatt kellett magamon dolgozni, hogy tudjak változtatni a személyiségemen valamennyire.
Több munkahelyem volt, volt ahol egyáltalán nem tudtam beilleszkedni a kollégák közé, volt ahol meg szinte olyan volt, mintha egy baráti társasággal lettem volna együtt.
Mára megbékéltem magammal, tudom, hogy nem vagyok a társaság középontja és hogy nincs szükségem arra, hogy 30 ember legyen körülöttem, de már egyáltalán nem érzem magam feszélyezve az emberek közt.
Szóval fel a fejjel, te is tudsz változni, csak meg kell találni a módját, hogy hogyan.
válasza:Hasonló vagyok, csak nem ennyire. Nekem néha a bevásárlás nehéz, néha alig várom hogy kikerüljek a boltból, nem tudom miért, szorongok. Nekem minden bajom van, zavar ha néznek, de az is zavar ha nem vesznek észre és átnéznek rajtam. Az emberek megérzik ha valakinek olyan a kisugárzása vagy nincs önbizalma. Így mindig azon vagyok hogy egyes helyzetekben magabiztosan kell kiállnom. Ha "félek" valakitől vagy nekem olyan félelmetesnek tűnik az illető, nehezen tudok szemkontaktust tartani. Ezt úgy tudom leküzdeni, hogy tudatosítom magamban hogy amúgy ő is csak ember. Így azóta sokkal könnyebben állok bele konfliktusokba is, mert nálam valahogy ez lehet a forrása, a konfliktuskerülés, meg az hogy ledominálnak. Amióta rájöttem hogy én is tudok határozottan fellépni azóta sokszor látom azt hogy még én leszek a dominánsabb fél..:D De még így is előfordul hogy egyszerűen szorongok.
Engem is közösítettek ki munkahelyen már. Szóval tudom milyen érzés.
A lényeg, hogy nem kell félni senkitől. Ők is csak ugyanolyan emberek mint te.
válasza:Én is hasonlóan vagyok, szorongó, introvertált, bár ez régen rosszabb volt. Szerintem segítene, ha találnál valami új hobbit, lenne közös érdeklődés másokkal.
22/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!