Hogy lehet jól feloldani azt a helyzetet, hogy valakinek jobban kelletek, fontosabbak vagytok, mint ő nektek? Szerelem, barátság, akár családi kapcsolatban is értelmezhető a kérdés. Vagy a fordítottja is érdekel.

#2-es vagyok.

Teljesen félreértetted a helyzetet kérdező.

Pont fordítva gondoltam, hogy nála minden csak szavakban nyilvánult meg a barátság, tettekben soha.

Szavakban mondta, hogy kedvel, minden szimpátia kölcsönös s hasonlók, de a cselekedeteivel egyáltalán nem volt összhangban. Vége felé nem keresett soha, hetekig nem válaszolt az üzenetekre, béna kifogásokkal jött, amikor találkozni szerettem volna vele. Élte az életét közben. Gyakorlatilag semmi nem volt kölcsönös…

A szavai és tettei közötti disszonancia csak a jéghegy csúcsa volt, onnantól nem volt visszaút.

A kezdetek kezdetén ráadásul ő volt a lelkesebb, ő keresett, aztán később én is megkedveltem.

Az nem barátság, hogy kevesebbet tesz bele. Nem tudom honnan veszed, hogy nekem ez okés lett volna. Most már figyelek, hogy minden 50-50 legyen és legyen meg az egyensúly. Mert a végén ez volt a gond. Valójában kőkeményen szart a pofámra. Tanultam belőle rendesen.

Hogy jogos-e számonkérni valakit az érzései miatt? Hát…attól függ.

Figyeld meg, hogy milyen ember.

Akinek szinte az összes közeli barátsága max. néhány éves, tinglitangli párkapcsolat jellemzi (kvázi ide-oda dobja magát), csonka családban nőtt fel stb… s ebből nem egy, hanem több dolog igaz rá egyszerre az nagyon gyanús, hogy csalódni fogsz benne!

Hogy miért?

Mert képtelenek kötődni normálisan. Nem tanulták meg az alapvető kötődési normákat. Ő is ilyen volt. Tinglitangli össze-vissza párkapcsolat, barátságok valahogy sosem tartottak ki mellette, szülei elváltak.

Rossz mintákat látott otthon, ezért nem tud hosszabb távon semmit fenntartani. Újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat.

Kezdeti lelkesedés, utána meg kész, vége! Már csak udvariasságból méltóztatik vissza írni. Folyamatosan kellenek neki az új, izgalmas ingerek.

Sajnos sokan vannak ilyenek ebben az országban.