Hogy lehet jól feloldani azt a helyzetet, hogy valakinek jobban kelletek, fontosabbak vagytok, mint ő nektek? Szerelem, barátság, akár családi kapcsolatban is értelmezhető a kérdés. Vagy a fordítottja is érdekel.

Én nem tudom kezelni ezt. Nem bírom elviselni, hogy nem tudok annyit adni, amennyit érdemelne. Tehát elmondom neki, hogy ez sok/nekem nem megy és leépítem őket. Valamivel később pedig már lehetséges, hogy a másik fél is csak annyit akarjon, mint én.

Fordítva sokkal könnyebb, általában el tudom engedni és tudok azon a szinten maradni, mint a másik. Legalábbis másra még nem volt példa.

Pont egyenlőnek nem is kell lennie. Mindenki máshogy szeret, nem lesz pont ugyanaz, ráadásul lehetnek szerepek is. Viszont egyenértékűségről lehet beszélni. Illetve van egy hibahatár, amennyi különbség belefér.

Sehogy. Ezt nem lehet jól “feloldani”. Másik érzését nem tudod teljes mértékben befolyásolni (néha még ő sem).

Sőt! Semmilyen mértékben nem tudod befolyásolni!

Velem már előfordult, hogy a legvégén már ordítóan nagy különbség lett kettőnk között ebben, ezért befejeztem. Igazából nem voltam oda érte, csak látszott, hogy ő neki egy voltam a sok közül, míg én kevés emberrel alakítok ki szoros kapcsolatot, de őket nagyon megbecsülöm. Nála minden csak szavakban nyilvánult meg, tettekben soha.

Sajnos ezt nem lehet bármennyire is rosszul esik. Annak oka van, ha másik nem tesz ugyanannyit a kapcsolatba.

Hitegetheti magát az ember, hogy biztos jobb lesz, de ez nem így van.

El kell engedni mert mindig ott lesz az a hiányérzet és az nem jó.

Leírhattad volna a konkrét sztorit akkor mindenki jobban értené hogy mi a baj és talán jobban tudnánk segíteni!?

A "nem akarom" az sokszor azt jelenti, hogy nem is tud, mert nincsenek meg rá a tanult eszközei (gyerekkorban hogy szocializálódott), vagy a másik lehetőség a "nem akarom" = nem szeret, tehát nem is jön belőle zsigerből az az érzés hogy többet tegyen bele a kapcsolatba, vagy jobban kimutassa hogy szeret.

Ezek a dolgok vagy jönnek érzésből vagy nem.

És ha az egyik félnél ez nem jön magától akkor kár erőltetni a kapcsolatot.

Arról meg ne is beszéljünk hogy sokan csak azért vannak valaki mellett, mert anyagilag, lakhatási szempontból könnyebb az élet ketten.

És már rég nincsenek benne érzések, tudja ha nem is erőlteti meg magát akkor is biztosítva van a lakhatása, könnyebb élete. Olyankor a másik meg várhatja a csodát, de az nem fog eljönni.

Az lenne a normális ahol megvalósul az adok-kapok egyensúlya (nyilván ezt nem lehet patikamérlegen kimérni...)

#1-es vagyok.

Nem érzem olyan igazi megalkuvásnak. Kicsit az valóban, de én tudok boldog lenni ilyen helyzetben is. Nem akar tőlem annyit? Oké, semmi gond (ekkor pillanatok alatt elfogadom és kiábrándulok, teljesen máshogy állok hozzá). Ha pl barátságról van szó és a másik nem tesz annyit a kapcsolatba, mint én szeretném, akkor megmarafok vele haveri szinten és más barátaimra koncentrálok. Semmi gond.

Fordított esetben is hasonló. Adok egy kis időt, hogy elfelejtsen és később (pl egy év múlva) újrabarátkozunk. Mikor már nincsenek meg azok az elvárások egymás felé, mert tusztáztunk mindent. Gimiben sokan beleszeretnek osztálytársba (kb mert gyakran találkoznak és szimoatikus meg okésan néz ki), de sok esetben ez nem nagy dolog és ha egy évvel végzés után beszélgetnek, lehetnek csak barátok. Én az összes volt "szerelmem" (sulis kiszemelt) esetében szimpátiát érzek és semmi mást. Ha gyakrabban találkoznánk, ez akkor sem változna