Felnőtt fejjel hogy vetsz véget egy barátságnak?
Van egy barátnőm, akivel középiskola óta jóban vagyunk.
Még a gyerek életünkben látszólag jó barátok voltunk, de felnőtt fejjel kezdek átértékelni helyzeteket.. Nagyon belülről jött nekem az, hogy "lemorzsolódtam", nem volt benne semmi tudatosság, egyszerűen zsigerből éreztem, hogy nekem erre már nincs szükségem, és talán sose volt ez igazi barátság, csak anno egymás mellé ültünk le.
Nem akarom ezt megbeszélni, nem akarom őt szembesíteni dolgokkal, szimplán békésen "elválni".
Elhal a kapcsolat ha nem keressük egymást, tudom, de ő mostanában próbálkozik, viszont engem nem visz a lélek a találkozóra. Ignorálni nem akarom, de bántani se.
Aki volt már ilyen cipőben, mit tett?
33N
Nekem már van önbizalmam, így nem félek a másik reakciójától. Simám meg tudom beszélni és elmondani az érzéseimet. Ahogy ezt tettem is.
Egyszerűen elmondtam, hogy az élet másfelé sodort minket, nem szeretnék több energiát fektetni ebbe a kapcsolatba.
Én is a megbeszélést választanám. Mint írtad ő próbálkozik és pont ezért legalább megerőltethetnéd magad és nem beleszarni az erőlködésébe.
Ha ő igyekszik javítani a dolgokon legalább egy megbeszélést megérdemel. Jó persze ha annyira nem érdekel akkor lehet fárasztó de most ez ilyen. Sokszor a nehezebb út a jó.
"Nem akarom ezt megbeszélni, nem akarom őt szembesíteni dolgokkal, szimplán békésen "elválni". "
A kérdésben arról volt szó, hogy felnőtt fejjel. Akkor mit hisztizel azon, hogy nem bírod kinyitni a pofád, csak sunnyogni és játszmázni, mint valami tiniqrva?
Nem értem ezeket az embereket. Legyen már gerincetek, az isten verje meg.
26n
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!