Magányos vagyok, de nem akarok barátokat. Más is van így?

30 éves nő vagyok. Amikor látom a sok gyerekkori barátságokat személyesen vagy a neten, esetleg barátnőket, baráti társaságokat az utcán, kávézókban, stb, mindig elfog a rossz érzés és az irigység. Hogy nekem nincs, és igazán sosem voltak barátaim. Viszont emellett, ha volt kialakulóban valami szorosabb baráti kapcsolatom, egyszerűen nem volt kedvem fenntartani. Úgy érzem, túl nagy erőfeszítés és túl sok lemondás egy ilyen kapcsolatot folyamatosan fenntartani. Unalmasnak is tartom magam hozzá. Vannak dolgok, amik érdekelnek, de valahogy nincs kedvem ezeket másokkal megosztani, hülyén érzem magam tőle. Nem tudom mit kellene tennem, ha pl találkoznom kellene egy lánnyal, miről kellene beszélgetni? Úgy érezném, hogy erőltetett és felszínes lenne a dolog. Hogy olyan dolgokat kellene tennem, amik fölösleges időpazarlások lennének, és kedvem sem lenne hozzájuk. Nem merem kifejezni a valódi örömömet és érzéseimet dolgok iránt, és nem tudok ellazulni más társaságában. Úgy érezném, hogy egy börtönben vagyok fogva tartva, vagy csak egy feladat lenne, amit más talált ki nekem, és túl kellene élnem. Valószínűleg ezt mások is érzik rajtam. Nem lenne ezzel gond, ha mellette nem érezném rosszul magam, hogy folyton egyedül vagyok, és "nem kellek senkinek".

Párom egyébként van, és azzal sosem volt problémám, vele szívesen csinálok dolgokat, és felszabadultabban érzem magam. De rajta kívül senki mással nem megy, akármilyen jó fej velem. Egyébként itthon sem csinálok semmi egetverő hobbit, sokszor itthon sincs kedvem semmihez. Jó nagy unalmas ember vagyok 🤣 Depresszió lehet? Más is van így?