Miért nem lehetek én is a lánybarátja?

Benne vagyok egy harminc-negyvenesekből álló baráti társaságban. Mindnyájan kollégák vagyunk, és egyben barátok is. Ezen belül kettes barátságok is vannak, nemcsak csapatként működünk.

Nekem nagyon szimpatikus az egyik kolléga, akinek szintén vannak lánybarátai, de az egyik sokkal közelebbi, mint a többi, úgy látom. Emellett természetesen párja is van. Én is nő vagyok, és amikor kettesben beszélgetünk, nagyon jól érezzük magunkat egymással.

Már kettesben is megittunk egy-egy rövidet munka után, mondta, hogy nemsokára fel fog hívni magukhoz is, mert én is szimpatikus vagyok neki, de én ezt megköszöntem és visszautasítottam. Nem zavarni akartam, lábatlankodni, csak barátkozni. Ezután ugyanúgy dumáltunk, mint előtte, nem volt belőle semmi gond.

Viszont megfigyeltem, hogy abszolút nem enged magához ugyanolyan közel, mint azt az egy lánybarátját. Volt már rá példa, hogy hármasban sétáltunk azzal a csajjal, én majd megszakadtam, a csaj meg csak egy kisebb szatyrot vitt. Ő meg szó nélkül kivette a csaj kezéből a kisebb szatyrot, neki segített, engem le se sz*rt. Még el is kísérte egy helyre, és szóltak nekem, hogy várjam ott addig őket, mindjárt jönnek. Mint egy jó kutya. Majdnem otthagytam őket a francba, csak nem akartam összeveszést.

Szóval a csaj előtt lassan meg is aláz, de amikor kettesben vagyunk, abszolút nem ilyen, mintha nem is ő lenne. Csak az nagyon ritkán van. És ez a csaj mégcsak nem is a párja, hanem a legjobb lánybarátja.

Szóval nem értem.