Cink, nem cink de gyakorlatilag nincsenek barataim. Valaki van meg igy?

Ez nem igy megy

A baratsagok veletlenszeruen alakulnak ki, nem pedig eroltetve

Sziasztok!

Én 47 éves nő vagyok. Van családom és vannak barátaim is. Mégis úgy érzem, hogy társas magányban élek. Sajnos, a férjemmel nincs közös érdeklődési körünk, így vele nem tudom megélni az utazás, vagy egy jó program élményeit, mert nem szeret kimozdulni. A barátaim mind nagyon régi kapcsolat és már nem tudunk újat mondani egymásnak. Azt érzem, hogy szeretnék új életutakat megismerni, új emberek nézőpontjait, álmait, és nem kevésbé szeretném, ha én is felkelteném más emberek érdeklődését. Azt gondolom, hogy a kérdezővel és itt még néhány emberrel hasonló a gondunk. Nem érnek minket új, izgalmas élmények, benyomások, nincs értő figyelem.

En is ugy erzem, hogy igenyelnek tarsasagot. Marmint, nekem is van parom, akivel jovore hazasodunk, par regi baratom, jofej kollegaim. De neha ugy erzem, hogy valami hianyzik.

Az elozo ket munkahelyemen nem sok velem egykoru volt, tobbseguknek gyereke meg csaladja van. Az egyetemen volt egy nagyobb tarsasag, de oda nem kerultem be. Az egyetemi haverok meg kikoptak...

A mostani munkahelyem olyan, hogy vannak fiatalok is, foleg a masik reszlegen, el is jarnak mondjuk kenuzni, de annyira nem birom oket, nem pendulunk egy hullamhosszon. Egy kozvetlen kolleganom van, na vele igen (anime stb), mert egyszer atjott hozzank, de a szemelyisege kisse lehuz, amikor a vilag fajdalmat is magara venne es panaszkodik.

Olyan ez a munkahelyen valo ismerkedes, mint mikor elmesz egy kis turkaloba es max nagyon muszajbol tudsz magadnak venni ruhat, de hazaerve meg rajossz, hogy tok felesleges volt, mert nem is illik hozzad.

Kozben meg a baratkozas kb annyira nehez, mint egy parkapcsolat kialakitasa. Jol kell embert valassz, kulonben lesziv lelkileg, kihasznal.

Jartam tovabbkepzesre, ott is egyesek mar kb ilyen pribarik voltak egymassal, meg osszehartak talalkozni a vizsgakon kivul, en meg csak neztem, hogy mi folyik itt.

Edzeni en is eljarok egyedul( bar azt jobban is szeretem), de peldaul annyira szivesen csavarognek valakivel meha a fovarosban, elmenni kavezni valami csajos helyre vagy piknikezni a Varosligetbe. Olyan igazi csajos programokra.

Én is járok most tanfolyamra, már a második alkalom után voltak akik összebarátkoztak.

Szerintem mélyebb ismeretség kell egy igaz barátság kialakulásához.

Nem gondolom hogy emiatt valami nagy hiba lenne az emberben.

Olyan világot élünk hogy ha neked jobban megy, vagy jobban nézel ki, nem találsz igaz barátot. Kihasználni igyekeznek aztán dobnak.

Nekem suliban volt így minden doga előtt kérték a jegyzeteimet, nyaliztak, még érettségin is volt pofájuk a matekon kérdezgetni, de utána is ugyanúgy utáltak. Volt 1 aki visszamondta hogy hogyan kritizálnak, meg nekem pl messengeren nem válaszoltak. Ki voltam közösítve. Ha tudtam a választ órákon akkor összenéztek, húzták a szájukat. Életem legrosszabb 4 éve volt.Bejártam 4 évig egy olyan osztályba akikkel nem találtam közös hangot. Ők egymást is szídták egymás háta mögött, a legjobb barátnők is.

Én is ebben a cipőben járok. Igazából nem tudok tanáccsal szolgálni!

Nekem nincs sikeres karrierem se, most éppen munkát keresek, mert felmondtam ahol voltam. Barátaim sincsenek akikkel úgy találkozzak. Egy ember van akivel néééha összefutunk. De nem igazi barát. Fogalmam sincs hol lehet találni. Munkahelyen se sikerült úgy. Volt egy kolléganőm akivel barátnők lettünk, de annyi dolga van mindig ahogy elmondja, hogy sosem találkozunk, pedig nem is messze lakik. De úgy nem erőltette ő sem a találkozót, aztán én sem. Aztán hiába voltak velem korú lányok, de nem volt összhang velük. Annyira akart az egyik barátkozni, hogy én menjek el hozzá. De ő nem akart hozzám eljönni, amikor azt mondtam: s ha te jönnél! Aztán látom, erre fele járt a városban, de hozzám persze nem volt ideje egyből. Egy fiatalabb srác kollégát nagyon bírtam (én nagyobb havernak tartottam mint fordítva), ő 2szer eljött hozzánk. Összespanolt a férjemmel valamennyire. De mivel fiatalabb, nem igen lesz akkora barátság, eltérő életszakaszban vagyunk. Igazából a srácon jobban múlik, de ő is inkább magának van otthon.

Én mindig olyanokat fogtam ki, akik inkább tőlem várták, hogy menjek én. Aztán ők nem akartak. Korábbi "barátnőim" közül szinte egyik sem jött el hozzám, a pénzre hivatkozva. De nekem persze szerintük mindig mindenre volt. Vagy ilyenekkel mondták le, hogy szar idő lesz. Banális baromságokkal jöttek... Én már feladtam, hogy olyan barátnőm legyen, amilyen sosem volt. Aki a közelben lakik, hasonlóan gondolkodunk és eljön hozzám úgy, hogy nem mondja le előtte vagy 3szor.

Volt egy gyermekkori barátnőm 10 évig voltunk barátnők. Szó szerint lecsapta a kezemről egy másik csaj. Ez a másik csaj belevitte a rosszba. Ebből vett lakást a barátnőm Pesten.

Csak akkor rossz volt hogy én már hiába hívtam soha nem ért rá mert mindig ezzel a másikkal volt programja. Elég rosszul esett, örök barátságnak gondoltam, ő a lányom keresztanyja. Teljesen megváltozott a személyisége, lehet hogy félt hogy megtudom hogy mit csinál vagy én nem tudom de került. Öccse írta meg nekem hogy miből él.

Nem ítéltem volna el.

Volt egy másik barátnőm kB 5 évig, aztán megbolondult és bevallotta hogy meleg és évek óta szerelmes belém. Nagyon rosszul esett mert azt hittem hogy ha jókat nevetünk együtt akkor egy hullámhosszon vagyunk. Erre kiderül hogy csak a külsőm érdekelte. Becsapottnak éreztem magam, nem tartjuk a kapcsolatot.