Ahogy jönnek a jó idők, azzal párhuzamban jön rám az az embertelen elmagányosodás, ami midnen éven depresszióba torkollik, csak én reagálom ezt túl, vagy jól látom?

Kolis vagyok, a barátaim aka szobatársaim nem foglalkoznak velem pl nélkülem mennek bárhova tudva azt, hogy szívesen velük megyek midnig és annak ellenére, hogy mindig együtt megyünk vissza koliba délutánonként suliból így konkrétan otthagynak, holott tudják, hogy a szociális szorongásom súlyosságán csökkent, ha olyanok vannak mellettem, akik meg tudnak nyugtatni. Amikor megemlítem nekik, hogy mi a véleményem erről, rámförmednek, hogy hát én viselkedek velük így, nem ők velem. Ez valóban így van és csak én látom rosszul, vagy ők nem veszik észre amit művelnek?