Van még itt valaki, aki kívülállónak, különcnek érzi magát bármilyen közösségben (baráti kör, család, kollektíva, stb.)?

Jelen!!

Engem a családom nem fogad be.

Mit kéne tenni hogy elfogadjanak ? Szerintem semmit. Megfelelni mindenkinek nem lehet és nem is kell.

Élj úgy ahogy te szeretnél. Akiknek fontos vagy úgyis úgy fognak elfogadni ahogy vagy

Nekem ez tutibiztos neurodivezitás, valszeg van egy AHDH-m, talán enyhe autizmus is, egyszerûen nem úgy viselkedem szociális szituációkbqn mint az átlag.

Más neurodiverz emberekkel érdekes mód azonnal megtalálom a közös hangot.

Igen. Nálam ez már egy olyan depresszióval keveredik, hogy egyetlen ami még hátravan az a távozás az életből. Függőség megvan, altatók formájában (nagyjából legális és elérhető áron, egyedül az orvos meg a patikusok érezhetik, hogy gond van, de mivel tökéletesen megjátszom magam, vagy tűnik fel annyira, vagy leszarják, esetleg egy "ilyen rendes ember miért süllyed le ennyire? - hosszú a története, 2019 nyarától nem tudok aludni, utána az első altatós élményeim annyira kellemesek voltak, hogy már nem tudok enélkül élni, a boldogságom, a kikapcsolódásom módja), az életem összeomlott, munkahelyem elveszetettem és nem is lesz másig (alapból bemenni oda is egy kínlódás, mert a súlyom miatt menni is épphogy csak tudok, még az utcavégéig kiérés is két pados pihenőt igényelt télen - mi lesz nyáron?), ráadásul úgyis fos fizetés lenne, valami robot képében, külsőm és jellemem alapján egy hivatalban lehetek ezredik csinovnyik. Agorafóbia kezdeti jeleit tapasztalom, gyűlölök kimenni a lakásból, de nemsokára muszáj lesz, mert el kell költözzem, vissza a családhoz, anyagi okokból. Na, ez az amire nem fog sor kerülni. Próbálom kiélvezni az utolsó időket, a nyarat amúgy sem éltem volna túl (túlsúly, ezzel járó szívinfarktus vagy ilyesmi).

Nem merek már nagyot álmodni, olyan dolgokról lemondtam már, mint párkapcsolatok, karrier, boldogság, kiegyensúlyozottság. Elbuktam az életem - innentől már nincs miért erőltetni.

Addig marad a rendrakás (a végső), és az esti beállások ilyenkor fél kilenc környékétől lefekvésig, közben Pilótakeksz pudingba mártva, halkrém, mindenféle félig ehetetlen dolog elfogyasztása. Háttérben videók: Kitty City, Kukori és Kotkoda "Gyerekkorom régi szemétdombja", Hopsz Sára, régi dalok amiket szerettem, meg random részek valami 15 éves sorozatból, rajzfilmből. Egy kis boldogság, bár sokszor nem emlékszem már rá reggel.

Másnap egy turbó-maszturbálás a jutalom, mert szétcsesz a gyógyszer és az ez egyik mellékhatás. Ezt szeretem, kiváltja azt, amit "élőben kellene", de sosem lehetett, mert a személyiségem olyan, amilyen.

Már nem tart soká :) Napközben nem tudtam volna ezt leírni, de most a gyógyszer után igen. És élvezem is ezt a 2 órát, ami megadatik :) Csak arra kell figyelni, hogy ne fogyjon el.

Én mindenben kívülállónak érzem magam. Amiket az interneten reagálnak a kommentjeim nagy részére, már az is egyértelműen tanúskodik arról, hogy az egész világot másként látom, mint a többi ember.

Barátaim nem voltak soha, de nem is akarom, hogy legyenek. Úgysem értenének meg ők sem, társaságban pedig úgyis csak még kitaszítottabbnak érzem magam, mintha teljesen egyedül lennék.